40170. lajstromszámú szabadalom • Vasúti berendezés a vágány tehermentesítésére és zökkenések egyidejű elhárítására
egyik vagy másik sín oldalához nyomul. Az egyébként tetszőleges alakú nyomkarima vastagsága kisebb, mint a sínfejek közötti szabad belső távolság azért, hogy a kerekeknek csekély oldalas mozgásterük legyen. Minthogy a nyomkarimák mindegyik kerékpár mindkét kerekén vannak elrendezve, azért a vágánykanyarulatokban az oldalnyomás két sínre osztatik el, ami az eddigi rendszerekkel szemben jelentékeny előny és nagyobb biztonságot is nyújt úgy, hogy nagyobb sebességekkel lehet haladni. A kerékkoszorú kiképzésének megfelelően a féksarut, amint az a 4. ábrából látható, az (n) horonnyal kell ellátnunk, melybe az m) nyomkarima illeszkedik. A kettős sínek elrendezése által a teher is sokkal egyenletesebben osztatik el a talpgerendákon úgy, hogy utóbbiak nem vágódhatnak be oly könnyen. A kerék két futófölületének az az előnye is van, hogy a kocsiteher nagyobb fölületre vitetik át és hogy a kerék a síneken sokkal jobban áll meg. Eddigelé a kettős sínt csak akkor alkalmazták, ha a kerék egy második sínt kej resztezett úgy, hogy a kettős sín csupán biztonsági sín gyanánt szolgált, míg a jelen találmány szerint a belső sínszálnak ugyanaz a föladata, mint az egyes sínnek. A berendezés egyes alkatrészei természetesen módosíthatók anélkül, hogy a találmány lényegétől eltérnénk. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Vasúti berendezés a vágány tehermentesítésére és zökkenések egyidejű elhárítására, azáltal jellemezve, hogy az egyes kerekek nyomkarima által elválasztott két-két futófölülettel vannak ellátva, melyek mindegyike külön sínen fut. 2. Az 1. alatt védett berendezésnek foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a kerekeknek a sínszálak közé nyúló nyomkarimájának vastagsága kisebb, mint a sínfejek közötti szabad belső távolság, oly célból, h<ogy a kerekeknek csekély oldalas mozgásterük legyen. 3. Az 1. alatt védett berendezésnek foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a vágányt képező négy (a, b), ill. (c, d) sínszál akként van elrendezve, hogy a sínillesztések váltakoznak. 1 rajzlap melléklettel.) PALLAB RÉSZVÉNY TÁÍ18A6ÁC NYOMOÁ A BUOAPFCÖTFC*