40148. lajstromszámú szabadalom • Javítások egyetemes tartóhengerműveken

— 3 — Ha azonban a kaliber a hengercsapoknak , és ezek csapágycsészéinek a hengerlés alatt való kopása folytán megváltozott, akkor a kalibert ismét helyre kell állítani, azaz a negy hengert kényszerítve, oly mó­don kell beállítani, hogy a munkadarab utolsó áthaladása alkalmával ismét a helyes kalibert kapjuk. Ugyanez eszközlendő a hengerek kicserélése után is. E célra elő­ször a vízszintes hengereket, (a) és (b) hengerlemezeik megfelelő közelítése által, egymástól kellő távolságra állítjuk és a vízszintes hengerek hosszirányú helyzetét (p) ágyazódarabjaiknak az (a) és (b) leme­zeken vízszintes irányban való eltolása által szintén pontosan meghatározzuk, mire a függélyes hengerek helyzetét javítjuk ki. Utóbbi az (r) vezetődarabok helyzetének az (a) és (b) hengerlemezeikhez képest való megváltoztatása által eszközölhető. E célra az (r) vezetődarabok (k) állítószer­kezetek által az (a), illetve (b) lemezekhez képest beállíthatók. A (k) állítószerkezetek két ékből állnak, melyek egy jobb és bal­menettel bíró csavar által (4. ábra) az (a) és (b) lemezek szimmetrikus ékfölületein egyenletesen egymáshoz közelíthetők, vagy egymástól eltávolíthatók. A 6. ábra egy más szerkezetet mutat, mely az (r) vezető­daraboknak az (a) és (b) hengerlemezekhez képest való függélyes beállításán kívül, az (r) vezetődarabok vízszintes eltolását is le­hetővé teszi. E célra (h) és (n) állítócsava­rok vannak elrendezve. A 6. ábrában pon­tozottan rajzolt vonalak az (r) vezetődara­bok megváltoztatott helyzetét mutatják, miáltal a függélyes hengerek helyzetének kiigazítása ábrázoltatik. Ha a négy henger kellően beállíttatott, akkor a hengerek közelítése vagy távolítása mindig arányosan történik, amint azt az l-profil kalibrálása kívánja. A peremek és a szár mindig egyenletesen nyújtandó. Egy I-tartó pereme rendszerint másfélszer oly vastag, mint a szár. Az («) és (j3) hajlás ezen viszonynak felel meg, ezen hajlást tehát csak akkor kell megváltoztatni, ha az l-profil peremei­nek és szárának vastagságviszonyát meg­változtatjuk. Minthogy azonban a viszony i az összes profiloknál állandó marad, ennél­fogva a vezetődarabokat nem kell kicse­rélni. A vízszintes hengerek (p) ágyazódarab­jainak az (a) és (b) hengerlemezeken (m) csavarok által való eltolhatása folytán kü­lönböző hosszú vízszintes hengerek alkal­mazhatók, anélkül, hogy a (c) hengeráll­ványok egymástóii távolságát meg kellene változtatni. Ez azért fontos, mert a víz­szintes hengereknek a csapágyperemek kö­zötti hossza az I-tartó magasságának meg­felelően változik. Ily módon a vízszintes hengereknek a csapvégek közötti egész hossza állandó maradhat. SZABADALMI IGÉNYEK 1. Javítás egyetemes tartó-hengerműveken, melyek két vízszintes és egy vagy két ugyanazon függélyes síkban fekvő füg­gélyes hengerrel bírnak, jellemezve azáltal, hog}' a vízszintes hengerek (p) ágyazódarabjainak fölvételére (a, b) hen­gerlemezek vannak elrendezve, melyek a (p) ágyazódarabokat hengernyomás ellen megtámasztják azon célból, hogy a (c) hengerállványoknak egymástól való nagyobb távolsága mellett különböző hosszú vízszintes hengerek legyenek a csapágyperemek között elrendezhetők, anélkül, hogy a hengerállványok egy­mástóii távolságát meg kellene változ­tatni. 2. Az 1. igénypont szerinti javítással ellá­tott hengermű kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a hengerlemezek a (c) hengerállványokban függélyesen vannak vezetve, miáltal emelhetők, valamint sülyeszthetők, illetve egymáshoz köze­líthetők, vagy egymástól eltávolíthatók. 3. Az 1. és 2. igénypontok szerinti hen­germű kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a függélyes hengerek (v) ágyazó­darabjai a két (a, b) hengerlemez közé harántirányban vannak beszerelve és pedig akképen, hogy a (v) ágyazódara­bok a lemezek külső oldalain alkalma­zott, ferde (a, (3) vezetőfölületekkel el-

Next

/
Thumbnails
Contents