40136. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés dynamo-elektromos gépek szabályozására
A (P) kontroliéi- mozgó kontaktusokból és két sorban elhelyezett helytálló kontaktusokból áll. A (Q) rezerváló kapcsoló segélyével a kommutáló sarkok és a mező sarkainak kapcsolását változtathatjuk a mótor reverzálása céljából. A mótor fölszereléséhez tartoznak még a szokásos indítóellenállások és egyéb ellenállások, valamint a vezetékek, melyek a mótor tekercselésének megfelelő pontjait a (P) kontroliéi' helytálló kontaktusaival kötik össze. A rajzon világosság kedvéért ezen összekötő vezetékek nincsenek végig föltüntetve, hanem számokkal vannak megjelölve és az egyes helytálló kommutátor kontaktusok, melyek az illető vezetékkel vannak összekötve ugyanazon, jelzettel ellátott számjeggyel vannak megjellöve. Ha a berendezés az 1. ábrában föltüntetett helyzetben van és ha a kontroliéi" mozgó kontaktusait addig forgatjuk el, míg a helytálló kontaktusokkal nem érintkeznek és míg ez utóbbiak az (1—1 és 1'—1') vonal mentén állanak, továbbá a (Q) reverzáló kapcsoló baloldali állásában van, akkor az áram útja a következő lesz: Az áramforrás pozitív sarkától az áram a (R) ellenálláson, a (3') helytálló kontaktuson, a (3) vezetéken, a (g) tekercsen, a (4) vezetéken, a (4' és 5') helytálló kontaktusokon, az (5) vezetéken, a (h) tekercsen, a (6) vezetéken, a (6' és 7') helytálló kontaktusokon, a (7) vezetéken, az (a) tekercsen, a (8) vezetéken, a (8' és 9') helytálló kontaktusokon, a (9) vezetéken, a (b) tekercsen, a (10) vezetéken, a (10' és 11') helytálló kontaktusokon, a (11) vezetéken, a (c) tekercsen, a (12) vezetéken, a (12' és 13') helytálló kontaktusokon, a (13) vezetéken, a (d) tekercsen, a (14) vezetéken, a (14' és 15') helytálló kontaktusokon, a (15) vezetéken, (e) tekercsen, a (16) vezetéken, (16' és 17') helytálló kontaktusokon, a (17) vezetéken, (f) tekercsen, a (18) vezetéken, (18' és 19') helytálló kontaktusokon) a (19*) vezetéken, a reverzáló kapcsoló (19"' és 19") vezetékeihez, a (19) vezetéken, az (N) kefén, a fegyverzeten, az (M) kefén, a kommutátor sarkok tekercselésén, a (20) vezetéken, a reverzáló kapcsoló (20" és 20"') helytálló kontaktusain, a (204 ) vezetéken és a (20') helytálló kontaktuson keresztül az áramforrás sarkához folyik. Ezen helyzet kapcsolási sémáját a 2. ábra mutatja, mely szerint a mótor fegyverzete a kommutáló pólusok, a főpólusok tekercselése és az (R) ellenállás sorosan vannak kapcsolva, a kommutáló sarkok tekercselése pedig a fegyverzet ellen van kapcsolva. Ezen a helyzetében a mótor megindulhat. A kontrollernek további, egészen a negyedik helyzetig való elfordíása ezután az indító ellenállást kikapcsolja (3. ábra). A kontroliéi' ötödik állásában, mely az (5, 5 és 5', 5') vonalaknak felel meg, a viszonylagos kapcsolások nem változnak meg, azonban a következő két áramkör létesíttetik : az egyik a (3') helytálló kontaktustól, a (35) vezetéken, az (r) ellenálláson, a (33) helytálló kontaktuson, a (32) Lelytáiló kontaktuson, a (36) vezetéken és a (4') helytálló kontaktuson át záródik, a másik pedig a (11') helytálló kontaktustól, az (r2) ellenálláson, a (29) helytálló kontaktuson, a (28) helytálló kontaktuson és a (38) vezetéken keresztül a (12') helytálló kontaktushoz folyik. Ily módon az (r és r2) ellenállásokat tartalmazó áramhurkok vannak a (g és c) fősarkok tekercselésének, ill. tekercsszakaszainak mellékáramkörébe kapcsolva, mely mellékáramkörök ellenállása úgy van megválasztva, hogy oly áramot vesz föl, hogy a mező megfelelő gyöngítésével a mótor sebességét a kívánt mértékben növelje. Ezen helyzet sémáját a 4. ábra mutatja. Ha a kontroliért a (6, 6 és 6', 6') helyzetbe hozzuk, a (g és c) mezőtekercseknek az (r és r2) ellenállásokkal való shuntelésén kívül most még az alábbi mellékáramkörök létesíttetnek, melyek egyike a (7') helytálló kontaktustól, az (r') ellenálláson, a (31 és 30) helytálló kontaktusokon és a (37) vezetéken keresztül a (8') helytálló kontaktushoz folyik. A másik áramkör a