40060. lajstromszámú szabadalom • Eljárás márványnak teljes tömegében való megfestésére

— 2 -linikus terei kapilláris csöveket képeznek, amelyekre a festékoldatok meghatározott fizikai erők alapján hatnak. A fizikai törvények szerint a sóoldatok annál nagyobb ozmotikus nyomással és így annál erősebb behatolóképességgel bírnak, minél töményebbek. Világos, hogy a márvány, ha még festőeljárásnak nem volt alávetve, belsejében likacsokat tartalmaz, melyek könnyen engedik meg valamely semleges sóoldat behatolását, ds elképzelhetjük azt ís, hogy ezen kezelés megismétlésénél, az előbbi kezelésből hátramaradt részek a folyadék behatolását mindinkább megnehezítik és az így növekvő ellenállást azáltal győzzük le, hogy a későbbi kezelésnél az oldatok koncentrációját növeljük és így ozmotikus nyomásukat fokozzuk. A márvány tökéletes átfestése csupán ezen eljárással válik lehetővé. Az eljárás egy példája a következő: Tegyük föl, hogy a márványt rézvascyanüroldattal vörösre akarjuk festeni. A kiválasztott márványdarabot ekkor valamely alkalmas rézsó semleges vagy bázikus oldatába, pl. ammoniákos rézacetátoldatba mártjuk, ezután száradni hagyjuk és végül alkálikus vascyanüroldatba helyezzük. A rézsó a márvány tömegébe fog behatolni és az oldószernek elpárolgása után az ntrakrisztallinikus terekben tapadva marad és ezeket a behatolt oldat mennyiségéhez képest és koncentráció fokához mérten többé vagy kevésbbé el fogja tömni. Az alkálikus vascyanür ellenben már nem hatolhat be oly könnyen, mivel a márvány által kifejtett ellenálláson kívül még új ellenállással is találkozik és pedig a nyílásokat szűkítő, a likacsokban lerakodott rézsó által okozott ellenállással. Ennek következtében az oldatnak nagyobb ozmotikus nyomást kell adnunk, hogy ép oly mélyre hatoljon, mint az első oldat. Ha az első oldatnak egységnyi nyomásra volt szüksége, hogy X mélységig hatoljon, úgy a második oldatnak már kétszeres ozmotikus nyomással kell bírnia, hogy ugyanezen mélységig jusson. Ez szükséges föltétel, hogy az egész rézsó átalakíttassék, és hogy a színezés mindenütt egyforma legyen. Ha a márvány átfestésénél a különböző töménységű oldatok elvét alkalmazzuk, úgy világos, hogy hatalmunkban áll a márványban mindenféle szinhatást elérni. A föntemlített példára visszatérve, az említett réz-és vasoldatokkal a márvány egyenletes rózsaszínű színezését érhetjük el, ha erősen hígított oldatokat használunk. Koncentrált oldatok alkalmazásával sötétvörös szint kapunk. Vörös és kék színeket nyerünk koncentrált oldatok fölhasználásával oly módon, ha a második oldat töménj'sége nem sokkal nagyobb, mint az elsőé. Ha pedig a két oldatot fordított sorrendben használjuk, vagyis a márványt először az alkálikus vascyanüroldattal, azután pedig a koncentráltabb ammoniákos rézoldattal itatjuk, úgy szép zöldvörös színezést nyerünk a rézsó kék színének, a vascyanür vörös sziliének és a márvány fehér színének keverődése folytán. Hogy az erezésnek és a szín erejének különböző hatását érjük el, a munkáknak ösmernie kell a kezelendő márvány vegyi és fizikai szerkezetét, mivel a márvány szerkezetének egyenetlenségeit fölhasználhatjuk arra, hogy a természetes márvány erezésének megfelelő hatásokat érjünk el; mert hiszen a természet is lassú festőeljárásában ezen egyenetlenségek folytán idézte elő a márványnál található végtelen színváltozásokat. Kell továbbá, hogy az oldatok töménységét tetszésszerint szabályozhassuk, amiben a fizika támogat bennünket, mely arra tanít, hogy egy sóoldat ozmotikus nyomása a keveréket alkotó egyes sók által kifejtett azon ozmotikus nyomások összegével egyenlő, melyeket az illető sók gyakorolnának, ha egyedül szerepelnének ugyanazon mennyiségű oldószerben. így pl. ferrocyankáliumoldata 15° C.-nál 17" Bé.-nál nagyobb sűrűséggel nem bírhat, ha ellenben ezen oldathoz ferrocyannátriumot, vagy általában oldható vascyanüröket adunk, úgy az oldat sűrűségét tetszésszerint növelhetjük és ezáltal