39918. lajstromszámú szabadalom • Szikra- és koromfogó vasúti mozdonyok számára

Megjelent 1901'. évi október hó 11-én. MAGY. KIR. SZABADALMI \®Ü' HIVATAL. uM 89918. szám. V/e. OSZTÁLY. Szikra és koromfogó vasúti mozdonyok számára. FÖLDES ADOLF KERESKEDŐ ÉS NETZKÁR GYULA KERESKEDŐ BUDAPESTEN. A szabadalom bejelentésének napja 19OG november hó 24-ike. Jelen találmány a vasúti mozdonyok ké­ményeibe alkalmazandó egyszerű készülékre vonatkozik, melynek célja a füstgázokkal kivetett szikrákat és pernyét lecsapni. Ezen készülék mint azt kísérleteink megállapí­tották, nemcsak a nagyobb szilárd részeket, hanem a finomabb részecskéket is lecsapja úgy,hogy ezen készülékkel ellátott kéményből csak gyöngén szürke színű füst áramlik ki. A csatolt rajzon a találmány szerinti készülék egy kiviteli alakja az 1. ábrán metszetben és a 2. ábrán oldalnézetben van föltüntetve. A találmány lényegében abban áll, hogy a kéményben harántirányban egy (a) ten­gely van forgathatóan ágyazva, melyre a kémény belsejében két vagy több (b) szárny vau erősítve és ezen szárnyak szitaszerű sodronyszövetből vannak képezve. Az (a) tengely valamely tetszésszerinti motorral legcélszerűbben a légáramlat által hajtott (c) szárnyakkal élénk forgásban tarta­tok, miáltal a (b) szárnyak ventilátor gyanánt hatva a léghuzamot nemcsak hogy nem csökkentik, hanem még növelik is. A (b) szárnyak élénk forgásuk következtében a füstben lévő minden szilárd részt lecsapnak, moly a kéményen át a füstszekrénybe visszahull. Emellett a szitaszövet szűrő gya­nánt hat és a füstöt még a koromnak is nagy részétől megtisztítja úgy, hogy csak világos szürke színű füst áramlik ki a ké­ményen. A kéményen kívül elrendezett (c) légszárnyak által képezett szárnyas kerekek alsó vagy fölső fele egy a kéményre erősí­tett (d) burkolattal van elfödve, hogy a lég­áramlat szárnyas kerekeknek csak egyik felére hasson és így a forgató nyomatékot létesítse. A (b) szárnyakat célszerű vörös­rézsodronyból készíteni, hogy gyors elégésü­ket elkerüljük. A (b) szárnyak alatt célszerűnek mutat­kozott egy legcélszerűbben samottból ké­szült (e) terelőgyűrűt elrendezni, mely a füstöt és szikrákat a (b) szárnyak közepe felé tereli, mivel ezen szárnyak a füstöt a középrészükkel fölfogják és a centrifugális erő folytán a középből kifelé röpítik. Természetes, hogy a kéményben egymás fölött két vagy több ily szárnyas tengelyt is rendezhetünk el. Ha a kémény kúpalakú, akkor célszerű abba egy hengeralakú betétet beszerelni, mely a szárnyas fiistlecsapót tartalmazza, bár a szárnyas tengely kúpalakú kéményekbe közvetlenül is beszerelhető. IDA HIBÁS

Next

/
Thumbnails
Contents