39830. lajstromszámú szabadalom • Kéregtörő mezőgazdasági célokra

Az itt elmondottak alapján jelen kéreg­törők működési módja annyira világos, hogy az további ismertetésre nem szorul, miért is csupán csak a bevezetésben emlí­tett hátrányok megszüntetésére akarunk néhány szóval visszatérni. Azáltal, hogy a kéregtörő számos, arány­lag kis szélességgel biró, mintegy elemi hengerekre van tagolva, elérjük, hogy a legegyenlőtlenebb felületü talajhoz is telje­sen alkalmazkodik és ilymódon ilyennél is tökéletes munkát biztosít; végül abban az esetben, midőn túlságos nagy méretű hantok kerülnek a kéregtörő elé, nem lépnek föl oly nagy lökő hatások, mint az eddigi szerkezeteknél, amennyiben azok a leggyak­rabban csak egy elemi hengert emelnek föl és ha ez elég súlyos, kellő zúzó hatást is kifejthet. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Kéregtörő mezőgazdasági célokra, jelle­mezve kereken járó közös keretbe fog­lalt, nagyobb számú egy vagy több sor­ban elrendezett oly tövises hengerek által, melyek mindegyike külön-külön van közös tengely körül kilendíthetően ágyazva és melyek együttesen vagy csoportonként alkalmas emelőszerkezet­tel fölemelhetők, mindez oly célból, hogy egyetlen felszínű talaj is tökélete­sen munkálható legyen. 2. Az 1. pontban igényelt kéregtörőnél a hengerekre tapadt földrészek eltávolítá­sára szolgáló berendezés, mely az egyes hengerek foglalatján megerősített a hengertövisek mentén elrendezett pec­kekből áll. 3. Az 1. pontban igényelt kéregtörőnél a hengerek fölemelésére szolgáló szerkezet, mely egyrészt a hengereket vezető (7) rudakból és másrészt egy ezen rudak alatt végig vonuló emelőkarokkal moz­gatott kereszt irányú (12) rúdból áll s arra szolgál, hogy munkán kívül az összes hengereketa talajról fölemelhetők legyenek. (1 mjzlap melléklettel.; f AI.LAS KÉaTvéMYTÁKBAsXr. HTOHOtjá =»U DAPttATtt *•

Next

/
Thumbnails
Contents