39806. lajstromszámú szabadalom • Újítás explóziós mótorokon
segélyével úgy vannak egymással összekötve, hogy két egymással párhuzamos forgattyútengely keletkezik, melyeknek végei a (H K), ill. (I L) forgttyútárcsákhoz csatlakoznak, amelyeknek centrikus (Hl KI), ill. (II Ll) csapjai a helytálló (h i), illetve (hl it) csapágyakban vannak ágyazva. Ezen csapok egyike, a jelen esetben a (Hl) csap szolgál az erőátvitelre. A (H I K L) forgattyútárcsák a rajzban fogaskerekek alakjában vannak foganatosítva. Mindegyik forgattyútengely közepén a centrikus (m), illetve (n) csappal van ellátva, melyek a helytálló (M), ill. (N) csapágyakba vannak ágyazva. Az (m n) csapok és a megfelelő (H K I L) forgattyútárcsák, illetve ezek csapjai képezik a többi forgattyúcsapok számára a forgási tengelyeket, miáltal az ezekkel kapcsolt csúszótömbök, illetve csúszókeretek, valamint az ezekhez kötött dugattyúrudak ide-oda járó mozgását meghatározzák. A (H I K L) forgattyútárcsák (H2 12 K2 L2) fogazásaik segélyével egymással kapcsolódnak, hogy a két dugattyúpár erejének átvitele egyenletessé váljék. A fogas tárcsákat előnyösen hangtompító anyagból készítjük. A dugattyúrudak és a csúszókeretek közötti összeköttetést az (0) gömbcsukló közbeiktatásával csuklóssá tehetjük. A csúszókeretek függélyes vezetését az (o ol) sínek eszközlik. Mindegyik henger (P) explózió tere a (p) beömlő és a (pl) kiömlő szeleppel van ellátva és a (p3) furat, valamint a hengerköpenyben elrendezett (p2) csatorna útján a henger belsejével áll összeköttetésben, hogy a robbanó keveréket a két dugattyú közé bevezethessük. Mindegyik henger továbbá (Q) kipuffogó nyílással van ellátva, mely a rajzban föl nem tüntetett vezényelt szeleppel vau fölszerelve, amely a dugattyú munkalöketének végén nyittatik és az égési gázok egy részét saját explózió - sebességük folytán kiereszti, míg az égési gázok többi részét a dugattyúk visszamozgásuk alatt a (pl) kiömlő szelepen keresztül kifújják. Az égési gázok egy részének gyors eltávolítása által az exploziómelegnek egy része a hengerből gyorsan eltávolíttatik és ezáltal a henger alacsony hőmérsékleten tartatik. A (Hl) mótortengelyre az (R) lendítőkerék van szerelve. A 4—6. ábrában föltüntetett négyher.gerű gépnél mindegyik (S 81 S2 83) henger két-két dugattyúval van ellátva, melyek közül a rajzban csupán az (S) henger (s sl), az (82) henger (s4 s5) és az (83) henger (s6 sl) dugattyúi láthatók. Az (s) dugattyú, valamint a rajzban föl nem tüntetett azon alsó dugattyú, mely az (81) hengerben van, valamint az (s4 s6) dugattyúk az (s8 s9 slO és sl 1) dugattyúrúdjaik segélyével a (T TI T2 T3) csúszókeretekkel vannak összekötve; hasonlóképen az (sl), továbbá az (Sl) hengernek föl nem tüntetett fölső dugattyúja, az (s5) és (s7) dugattyúk, az (sl2), az (Sl) henger fölső dugattyújának rúdja (mely a rajzban nem látható, továbbá az (sl4 sl5) dugattyúrudak segélyével az (U és Ul) haránttartókkal vannak összekötve. Az (U) haránttartóra az (u ul) rudak, az (Ul) haránttartóra pedig az (u2 u3) rudak vannak függesztve, melyek alsó végükön az (U2 U3 U4-) U5) csúszókereteket hordják. Az összes csúszókeretek egymással párhuzamosak, azonban váltakozva nyúlnak a gép közepétől annak két széle felé. Mindegyik csúszókeretben egy-egy (vl) csúszótömb van elrendezve, mely a közös, a (V) forgattyúcsapokból és a ferde (v) összekötő részekből képezett forgattyútengelyen van ágyazva, míg az (U2 T TI U3) csúszókeretek külső végein lévő csúszótömbök a (W) forgattyúcsapokból és a ferde (w) részekből képezett forgattyútengelyre vannak ágyazva, az (U4 T2 T3 U5) kereteknek a gép másik oldalán lévő külső végeiben elrendezett (xl) csúszótömbök pedig az (X) forgattyúcsapokból és az (x) ferde összekötőrészekből álló forgattyútengelyre vannak ágyazva. A három forgattyútengely mindegyike a helytálló (y) középcsapágyban az (Y) középcsappal, végein pedig az (Yl) csapágyak-