39799. lajstromszámú szabadalom • Formálógép

- -2 -Eme leírt gép kezelési módja a követ­kező: Az (a) lemezan az a távolság, melyben az (m) magrészeknek, illetve az ezek kö­zött elhelyezett bádogoknak, (p) lapátok­nak, stb. egymástól lenniök kell, föl van rajzolva, mint azt az (s sl s2) vonalak (2. ábra) jelzik. Most már az (e) szánt az (f) orsó segélyével a (b) oszloptól oly távol­sági an állítjuk be, amily távolságban kell a magok középvonalainak a (b) oszlop középvonalától lenniök, azután a (k) emelő segélyével a (t tl) formaré­szeket is oly módon állítjuk be egymás­hoz viszonyítva, hogy a négyzet, derék­szögű négyszög vagy más keresztmetszetű (1) magdarab kellő hosszúságú formáját képezzék. Eme formarészek közé most már formahomokot csömöszölünk és így az (1) alapmagot létesítjük. Ezután a (c) kart akként állítjuk be, hogy az (n) mutató, mely a külső (t) po­fán van fölerősítve, az (l) magdarab végé­től számítva, a második (sl) osztásvonal fölött álljon. Az (1) alapmag végén ezután egy (o) magdarabot helyezünk el úgy, hogy az (r rl) formarészek evvel az (o) mag­darabbal egy üreget alkossanak, melyet formahomokkal csömöszölünk ki úgy, hogy a két lapát között egy magdarab létesül. Most már oly módon, hogy a (k) emelőt az 1. ábrán teljesen kihúzva ábrázolt állá­sába mozgatjuk, az (r rl) formadarabokat távolítjuk egymástól úgy, hogy az először képződött (m) magdarab szabadon feküd­jék, ezután pedig a (c) kart annyira el­forgatjuk, hogy az (n) mutató a követ­kező (s2) osztásvonalra mutasson, az épen előállított magdarabra egy (p) lapátot fek­tetünk és azáltal, hogy a (k) emelőt az 1. ábrán pontozva jelzett állásba forgat­juk, az (r rl) formadarabokat annyira kö­zelítjük egymáshoz, hogy a (p) lapátot az (u ul) kivágásokkal befogják és egy üre­get létesítsenek, melyet formahomokkal töltünk ki. Ezután a formarészeket ismét távolítjuk egymástól, a (c) kart egy osz­tásvonallal előre mozgatjuk, a következő lapátot ismét elhelyezzük, a formarésze­ket újból közelítjük egymáshoz, a kelet­kező teret homokkal ismét kitöltjük és így tovább, míg a mag és az ebben elhelyezett lapátok a kellő hosszúságot el nem érték. Az ekként előállított és a lapátokkal föl­szerelt mag körül most már a külső forma­palástot építjük meg, vagy a magot a formapalástban helyezzük el úgy, hogy a formába öntött fém a lapátok kiálló vé­geit magába zárja és így a lapátok a fémbe be legyenek öntve. Más, nem köralakú magok előállítása céljából csakis a (c) kart kell megfelelően vezetni, és az (r) és (t) formarészek belső fölületét megfelelően alakítani. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eormál'ógép beöntendő bádogokkal, lapá­tokkal és hasonlókkal fölszerelt magok előállítására, jellemezve több, az egyes bádogok vagy hasonlók között létesí­tendő magok formáját képező formada­rab által, melyek az egész mag alak­jának megfelelően beállíthatók úgy, hogy közöttük a mag részeit egymás­után előállíthatjuk. 2. Az 1. alatt védett formálógép egy fo­ganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy az alapmag és az egyes lapátok között fekvő magrészek formáját léte­sítő formarészeket két-két egymáshoz viszonyítva az (e) szánon beállítható (t tl), illetve (r rl) pofa képezi. 3. Az 1. alatt védett formálógép egy fo­ganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy az (r rl) formapofáknak oly (u, ul) bevágásai vannak, hogy a már for­mált magdarabokra fektetett, beön­tendő (p) lapátokat fogva tarthassák és ezekkel együtt az előállítandó magrész formáját alkothassák. 4. Az 1. és 2. alatt védett formálógép egy ^ foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a formarészeknek az (e) szánban vezetett (g gl) pofái (h hl) fogasru­dak gyanánt vannak kiképezve úgy, hogy a pofákat eme fogasrudakba fo­godzó, kézi erővel forgatható (i) fo­gaskerék segélyével lehet egymáshoz közelíteni, illetve egymástól távolítani.

Next

/
Thumbnails
Contents