39777. lajstromszámú szabadalom • Újítások fonográfokon
tolnunk, amelynek csavarmenetmagassága nagyobb vagy kisebb. A (31) csavarmenetes cső helyett (5. ábra) a (32) tekercsrugót is lehet alkalmazni, amelynek egyik vége a (30) tengelyre van erősítve és amelynek csigavonalai ugyanazt a szerepet játszák, mint a (31) cső csavarmenetei. A (32) tekercsrúgó alkalmazása azzal az előnnyel is jár, hogy a (33) szorító tárcsa segélyével a rúgó tekercseit többé vagy kevésbbé összenyomhatjuk és ezáltal a menet magasságát tetszés szerint változtathatjuk. Ily módon létesíthetjük a diafragma mozgatását és azon csigavonalak közötti távolság szabályozását, amelyeket a tű regisztrálás közben létrehoz. Magától értetődik, hogy a fölsorolt elrendezések és módosítások itt csak példaképen vannak fölemlítve és hogy a formákat, arányokat és mellékalkatrészeket változtathatjuk és a tűk elhelyezésénél, amely vagy a diafragmának a diafragmatartóba bizonyos határig való beillesztése által, vagy pedig a hangtölcsér tartóoszlopának lengése által eszközöltetik, minden célszerűnek látszó módosítást alkalmazhatunk, anélkül, hogy eltérnénk azon elrendezéstől, amelynél a diafragma egy regisztráló és reprodukáló tűvel ellátott emeltyűvel bír, vagy azon elrendezéstől, amelynél a rezgő membrán középpontjában és ennek mindkét oldalán egy-egy tű van alkalmazva, vagy végül azon elrendezéstől, amelynél a fonográf valamely tengelyén alkalmazott csavarmenetes cső vagy tekercsrúgó egy, az oszlop hüvelyére erősített karral van kombinálva, oly célból, hogy a leírt és ábrázolt módon a diafragma mozgását előidézzük és a regisztrálás közben a csigavonalak közti távolságot szabályozzuk. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Regisztráló és reprodukáló diafragma, fonográfok számára, jellemezve olyan lengő emeltyű által, mely a két ellenkező irányban hajlított két végén egyegy tűvel bír, amelyek közül az egyik a regisztrálásra, a másik pedig reprodukálásra szolgál, mi mellett ezen tűk egyike a rezgő membrán középpontjában vau rögzítve, míg a másik ellenkező irányban van hajlítva és a membránon kívül van elrendezve. 2. Az 1. igény szerinti regisztráló és reprodukáló diafragmánál olyan elrendezés, mellyel az egyik vagy másik tű a tárcsa középpontjában vagy a henger fölső alkotóján elhelyezhető, mely elrendezés azáltal van jellemezve, hogy a diafragma csöve ugyanazon diametrális síkban Két egyenlőtlen hosszúságú kivágással bír, amelyekben tolódik és amelyek végébe ütközik a hangtölcsér tartónak pecekje oly célból, hogy ezáltal a tűk a regisztrálásra vagy reprodukálásra alkalmas helyzetet foglalják el. 3. Az 1. igény szerinti regisztráló és reprodukáló diafragmánál a diafragma mozgató szerkezetének egy modosítása, jellemezve a hangtölcsér tartóoszlopának lengő kiképzése által, amely oszlop egy kivágással ellátott könyökkel bír, amely könyök az oszlop lengését é3 a diafragma mozgását határolja, oly célból, hogy ezáltal a regisztráló vagy reprodukáló tűt a kellő helyzetbe hozza. 4. A regisztráló és reprodukáló diafragma egy foganatosítási alakja, jellemezve a két tűnek a rezgő membrán középpontjában és annak mindkét oldalán való elhelyezése által, amely tűknek tartója a membránou keresztül megy és ehhez csavaranya által, vagy bármely más alkalmas módon van odaerősítve. 5. Fonográfnál a diafragma mozgatására szolgáló elrendezés, jellemezvve egy, a fonográf valamely tengelyén alkalmazott és ezen tengellyel együtt forgó csavarmenetes cső által és egy a hangtölcsért és a diafragmát tartó forgó hüvely által, amely hüvelyre egy kar van erősítve, amely kar az említett cső csavarmenetei közé illeszkedhetik, oly célból, hogy ezáltal a diafragma mozgását