39703. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés ipari szennyvizek tisztítására
— 2 A (4) szitafalak és az (5) csatornák a vízbea lévő összes durvább alkatrészeket, melyek a szűrődobon át nem juthatnak, kiemelik és ezek fölső helyzetükben a (6) fecskendező csőből jövő vízsugár által az (5) csatornákon át a (7) gödörbe sodortatnak, mely (8) szivárgókövekkel van kirakva, mely alatt az öblítő víz önmagától lefolyik úgy, hogy a (8) köveken visszamaradó tárgyak tetszés szerint eltávolíthatók. Az (5) csatornák vizet, nem visznek magukkal annak következtében, hogy hátsó részüket a (4) szitafalak alkotják. A szűrődobba befolyó víz az ebben lévő finomabb alkatrészekkel és rostokkal együtt a szűrődobból ennek szitapalástján át a (10) csatornába torkoló (9) csatornába jut, mely (10) csatornából három elágazó (11) csatornán át a víz három lassan forgó (12) szűrődobhoz folyik. E dobok a (11) csatornák felé a fönt leírthoz hasonló módon szögvasalakú gyűrűs szegmentek segélyével vannak tömítve. A (12) szűrődobok igen apró lyukasztással bírnak úgy, hogy e dobokból már csak tiszta víz folyik el, a rostok ellenben a belső szúrőfalakhoz tapadnak és a dob körülforgásánál a (13) léczek által is fölfelé vitetnek, ahol a (14) fecskendező csőből jövő vízsugarak a dob tengelye körül elrendezett négy (15) csatornák egyikébe hajtják be, melyből a rostok a befecskendezett vízzel együtt a közös (16) gödörbe jutnak, ahonnan szivattyú segélyével közvetlenül elhasználási helyükhöz szállíttatnak. A (16) gödör azonban szivárgókövekkel is lehet kirakva úgy, hogy a víz ezek alatt befolyhatik és a rostok tetszőlegesen eltávolíthatók. A négy (15) csatorna oldalfalai úgy hajlanak egymás felé, hogy a csatornák a vízből való kiemelkedésüknél vizet nem visznek magukkal úgy, hogy a rostoktól megszabadított összes ipari víz a szűrőpaláston át a-(17) csatornába folyik, ahonnan vagy a gyűjtőcsatornába folyik vagy tiszta víz gyanánt nyer alkalmazást. Az 5. és 6. ábra szerint a rostok elvezetésére szolgáló négy (15) csatorna helyett a dob tengelyén (18) csonka gula vau elrendezve, melynek hosszanti éleire (19) sugárirányú (19) falak vannak állítva, miáltal a gula oldalaival egyező számú elvezető csatornák képeztetnek. A szűrődobnak a 7. és 8. ábrákon látható kiviteli alakjánál csak egy helytálló (20) csatorna van elrendezve, melynek megfelelő kivágásán a dob tengelye megy keresztül. A (20) csatorna (21) csapágyon nyugszik, mely a (lobtengelyen megerősített (22) korongon ül. Hogy a (20) csatorna a dobtengely fölötti helyzetében szilárdan megtnrtassék, (23) ellensúly van elrendezve, melyet a (20) csapággyal összekötött (24) kengyel visel. Magától értetődik, hogy valamennyi szűrődob közös tengelyről, avagy mindegyik külün-külön is hajtható. Természetes továbbá az is, hogy az eljárás úgy szennyvizek, valamint csak ezután alkalmazásba jövő ipari vizek tisztítására is használható föl. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás ipari szennyvizek tisztítására, azáltal jellemezve, hogy a vízből mindenekelőtt forgó szűrődobokban elrendezett merítősziták segélyével a durvább alkatrészeket emeljük ki és elvezető csatornákhoz vezetjük, a finomabb alkatrészeket és rostokat tartalmazó vizet pedig a szűrődobon való átfolyása után további ismert szűrődobokba vezetjük, melyekben a finomabb alkatrészeket és rostokat a szűrőpalást belsején elrendezett lécek a vízből kiemelik és elvezető csatornába lerakják, a második szűrőtelepet elhagyó tiszta víz pedig a gyűjtőgödörbe folyik vagy tiszta víz gyanánt nyer újólagos fölhasználást. 2. Szűrődob, az 1. alatt védett eljárás keresztülvitelére, jellemezve a szürődob belsejében elrendezett, a szűrődob lyukasztásánál nagyobb lyukasztással bíró (4) szitafalak által, melyek egyrészt a szűrődob palástjába mennek át és másrészt a szűrődob tengelye felé lejtős (5) csatornákkal vannak összekötve, mely utóbbiak a szűrődobnak, a víz beömlési helyétől elfordult teljes (2') homlokoldalán torkolnak ki.