39671. lajstromszámú szabadalom • Belső tüzeléssel ellátott fürdőkályha

Megjelent IDŐ?. évi szeptember hó 23-án. SZABADALMI LEI RAS 89671. szára. XXI/a. OSZTÁLY. Belső tüzeléssel ellátott fürdőkályha. PHILIPP CARL HERMANN, A MAX BODE & C° BEJ. CÉG TULAJDONOSA BÉCSBEN. A szabadalom bejelentésének napja 1907 március hó 9-ike. A szilárd tüzelőanyagokhoz eddig hasz­nálatban levő fürdőkályhák a tüzelésnek szolgáló alzatból és a víztartálynak szol­gáló fölső részből állnak. A jelen találmány tárgyát képező fürdő­kályhánál az alzat elesik és az elégés a fölső részen, azaz a víztartályon belül tör­ténik, minek folytán a fürdőkályha olcsób­ban állítható elő és ugyanazon méretek mellett több vizet szolgáltat. A kályha a meleg vizet könnyebben szolgáltatja, mert az izzó szén melege nem a tüzelés falának, illetve a fürdőtérnek, hanem a víztartálynak adatik át. A találmány egyik tárgya az ily kályhák előállításánál föllépő nehézségek elkerülé­sére szolgáló berendezés. Az első nehéz­ség, a kettős falú víztartály töltőajtajának víz ellen való tömítetlensége azáltal szün­tettetik meg, hogy az 1. ábra szerint a két köpeny kivágás kerülete mentén a (2) bádog­sáv az (1), illetve (la) pereme szögben föl­hajlíttatik. A (2) bádogsáv kétoldalt levá­gatik, keretté összehajtatik és peremén ösz­forrasztatik vagy összehajlíttatik. A keret ezután a belső köpeny kivágásán áttolatik és peremei (3)-nál kétszeresen összehajlíttat­nak. Erre a külső köpenyrész a belső kö­peny így nyert nyakreszére rátolatik és pe­reme kétszeresen hajlíttatik össze. A fürdőkályhák előállításánál eddig föl­lépő további nehézség abban állott, hogy nem létezett oly alkalmas anyag, mely olcsó és emellett behajlítás vagy forrasztás által való tartós tömítéshez is használható lett volna, a meleg fürdőben horgonyozott bádog ugyanis nem forrasztható, mert a horgony­réteg a vasról leoldódik, az ónozott vasbá­dog pedig megrozsdásodik. A tiszta horgany­bádog a. melegnek nem áll eléggé ellen, a rézbádog túlságosan drága. Jelen találmány értelmében a fürdőkályhák galvánikus úton horganyozott vasbádogból állíttatnak elő, ami által a megrozsdásodás elkerültetik; ezen vasbádog kétszeresen összehajlítható és for­rasztható, anélkül, hogy a rozsdavédő cink­réteg lepattogna vagy lehámlanék. Ezen anyag amellett igen olcsó és ellenálló. A harmadik nehézség abban áll, hogy a belső köpenyben csapadékvíz gyűlik össze; hogy ez a tüzelésre káros hatással ne le­gyen és egyúttal a belső köpeny vagy a tűzkosár túlságos gyors elégése megakadá­lyoztassák, a 2., 3. és 4. ábrán föltüntetett szerkezet szolgál. A víztartályon belül a kúpos (4) tűzkosár

Next

/
Thumbnails
Contents