39588. lajstromszámú szabadalom • Hegesztőkemence csövek és effélék számára
- 2 — látva. Az oldalfalak a rajzban föl nem tüntetett, csapszögek utján egymással összekötött négy szögvasoszlop által tartatnak össze. A (d e) falak egymással szemben fekvő (h) nyílásokkal vannak ellátva, melyek a hegesztendő munkadarabnak a kemencébe való bevezetését teszik lehetővé és az (i) chamottebetétekkel vannak bélelve, melyeket fölülről az (f) fejrész leemelése után könnyen kicserélhetünk; a kemence ezen részei tapasztalat szerint ugyanis a leggyorsabban használtatnak el. A hegesztendő munkadarabot átbocsátó (h) nyílások nagyobb keresztmetszettel bírnak, mint a legnagyobb hegesztendő cső, hogy a hegesztendő munkadarab alakjának szabálytalansága esetében is azt könnyen lehessen a kemencébe bevezetni. A (h) nyílásokat kifelé tömítően kell elzárni, hogy a fűtőgázok kiáramlása megakadályoztassák, mert különben a fütő anyag hiábavaló módon fogyna és a munkás a kemence mellett a hőségtől szenvedne. Ezen célból a nyílások mindegyike két részből való (j, k) födő által van elzárva, mely a hegesztendő munkadarabot tömítően fogja körül. A fedők olykép vannak kiképezve, hogy a felső (j) rész fölfelé, az alsó (k) rész lefelé és mind a négy födőrész egy fogantyú működtetése által egyidejűleg nyitható. Mindegyik födőrészt egy szögemelő tartja, mely egy csapszögön van forgathatóan elrendezve. A fölső (j) födőrész (1) szögemelője függélyes szárával lefelé, az alsó (k) födőrész (m) szögemelője pedig akkép van fölfelé vezetve, hogy az emelők vízszintes végei egymást födik. Mindegyik emelő végéhez közel ovális (n) nyílással bír, mely nyílások valamennyien egymással szemben vannak úgy, hogy egy közös (o) orsót lehet valamennyi (n) nyíláson átvezetni. Az (o) orsó elül egy fogantyúval van ellátva és a (o) oldalfalon megerősített csapágyakban van elrendezve. Mindegyik elzáró födő két (1 m) emelője között az (o) orsóban egy (p) pecek van megerősítve, mely az (o) orsó elforgatása alkalmával minden egyes (1 m) emelőn megfelelően elrendezett két-két (q) illetve (r) továbbító pecekre gyakorol nyomást úgy, hogy a födő két része egymástól eltávolodhatik, illetve egymáshoz közeledhetik. A födök kicserélhetöen vannak megerősítve, hogy a hegesztendő munkadarab keresztmetszetének nagysága és alakja szerint a megfelelő födőket lehessen alkalmazni. A kemence alaplemeze közepén az (s) tűzlemez fölvételére nyílással bír; az (s) lemez gyűrűt képez, melynek nyílása kónikus és fölső széléhez közel kifelé kónikusan van tágítva; ezáltal fölül négy szárny (5. ábra) keletkezik, melyeknek segítségével az (s) lemezt meg lehet erősíteni. Az (s) lemez kónikus nyílásába van behelyezve a harangalakú (t) szájcső, melynek keskeny (u) nyílása van ; ezáltal gyűrűalakú tér képeztetik, melyben a salak az (s) lemez mélyített szélébe lerakódhatik. Az (s) lemez tartja a hengeralakú (v) légkamrát, melybe a légvezeték hozzácsatolására a (w) csőcsonka torkol. A (v) légkamra el van zárva az (x) födő által, mely középen anyacsavar menetekkel van ellátva az (y) állító csavar számára, mely a (z) kengyel fejére támaszkodik; a (z) kengyel a (t) szájcsővel van összekötve és azt kónikus ülésén rögzití. A kemence tisztítása céljából az (y) állító csavart meglazítjuk, a (v) légkamra födőjét leemeljük, a (z) kengyelt a (t) szájcsővel alulról kivesszük úgy, hogy a salak kihullhat. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Hegesztő kemence csövek és effélék számára a kemence köpenyének két egymással szemben fekvő oldalán elrendezett furatokkal, melyeken át a hegesztendő munkadarab a kemencébe bevezettetik, azáltal jellemezve, hogy a (h) furatok a hegesztendő munkadarabot körülfogó és kicserélhető két részből álló födök által van elzárva, melyeknek (j k) részei egyidejűleg egymástól el és egymás fölé lendíthetők azon célból, hogy hegesztendő munkadarabot fölvevő