39569. lajstromszámú szabadalom • Szántovábbító készülék szótagírógépeken
— 2 — rúgó hatása alatt áll, mely a (b) fogat állandóan az (i, k, 1) ütközőkhöz iparkodik szorítani. Az (e) tartóra erősített (c) rögzítőfog az (a) kerék fogai fölött áll olyképen, hogy ha a (b) fog az (e) kerékből kikapcsolódik, az (a) kerék fogaiba kap bele. Az (a) kerék tengelyén az (r) fogaskerék ül, mely a papirszánnak fogasrúdjával kapcsolódik, mely szánt ismert módon rúgó balra húz. Az írógép háromféle billentyűvel van ellátva és pedig egy, két és három betű egyszerre való írására szolgáló billentyűkkel. A készülék a következőképen működik: Ha oly billentyűt nyomunk le, mellyel csak egy betűt írunk, akkor az (I) húzórúd (4. ábra) a (b) kapcsolófognak és (c) rögzítófognak (e) tartóját az (s) rúd segélyével lefelé húzza, minek következtében a (b) fog az (a) fogaskerékből kikapcsolódik és egy (w) rúgó által az (i) ütközőhöz szoríttatik (2. ábra) úgy, hogy a fog a (v) foghézag alatt fekszik. Ezzel egyidejűleg, illetőleg, midőn a (b) fog körülbelül még 0'2 inm.nyire az (a) kerék fogaiba nyúlik, az (e) tartóra szilárdan megerősített (c) rögzítőfog az (a) kerék fogai közé kap s ennélfogva az (a) kerékkel kapcsolódik, a (b) fog pedig a következő (v) fogközba kap. (1. ábra). Az (a) kereket a rúgó által ismert módon balra húzott szán fogasrúdja az (r) kerék segélyével elforgatja, mely ennek következtében a (b) fogat mindaddig magával viszi, míg csak ezen fog a (d) állítócsavarba nem ütközik s az (a) kereket megállítja. (1. ábra.) Ha két betűből álló szótag leírására szolgáló billentyűt nyomunk le (5. és 6. ábra), akkor a működés ugyanaz, csakhogy ekkor a (II) húzórúd az (i) ütközet a (b) fog lengési pályájából kimozgatja úgy, hogy utóbbi a (k) ütközőhöz szoríttatik s ennek következtében az (a) keréknek két fogán ugrik át. ' Három betűből álló szótaghoz tartozó billentyű lenyomásával teljesen hasonló módon működik a (III) húzórúd, amennyiben az (i, k) ütközőket a (b) fog lengési pályájából kitéríti úgy, hogy ez az (a) keréknek három fogán ugrik át. Az (r) fogaskerék az (n) tengely kapcsolás segélyével van az (a) kerékkel, illetőleg ennek tengelyével összekapcsolva úgy, hogy a papirszán, amint szükséges is, az (a) kerék forgatása nélkül is mozgatható. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Szántovábbító készülék szótagírógépekhez azáltal jellemezve, hogy az (a) kapcsolókeréknek fogmetszetirányában forgatható (e, s) kapcsoló és rögzítőfogtartón elrendezett (b) kapcsolófog a kapcsolókeréknek mértani tengelye körül forgathatóan van alkalmazva és (w) rúgó hatása alatt áll, mely a (b) fogat, ha azt valamelyik billentyű lenyomása által a kapcsolókerékből kikapcsoljuk, az (a) kerék forgásirányával ellenkezően anynyira kilengeti, míg a lengési pályában alkalmazott azon legelső ütközőhöz nem ütközik, melyet a lenyomott billentyű helyzetéből ki nem mozgatott. 2. Az 1. alatt igényelt szántovábbító készülék egy kiviteli alakja azáltal jellemezve, hogy a (b) kapcsolófog, ha billentyű lenyomás által a kapcsolókerékből kikapcsoltatik, a (w) rúgó által előidézett lengésében három vagy több helyen föltartatik és ennek következtében az (a) keréknek két, három vagy több fogán ugrik át. 3. Az 1. alatt igényelt szántovábbító készülék egy kiviteli alakja azáltal jellemezve, hogy a (b) fog lengési pályájában alkalmazott és a billentyűk segélyével, (II, III) húzórudak közvetítésével mozgatható (i, k) ütközők mindegyike mozgatásánál az összes előtte levő ütközőket a (b) fog lengési pályájából kimozgatja. (2 rajzlap melléklettel.) •AJ, AH RE9ZVÉ,N> TÁHSASÁG NYOMOÁJA P'JOAPKTB*