39469. lajstromszámú szabadalom • Poralakú szer és eljárás zongorák, bútorok és más efféle polírozására
kot) használunk és azzal itatott polirozópama- j tot behintjük az új poi'alakú polirozószerrel. Ha különös esetekben még másodszor is átpolirozni, nagy fényt kipolirozni akarunk, a polirozópamatot másodszor már nem gyöngepoliturával, hanem, mint a polírozás elején, tiszta borszesszel nedvesítjük meg és a polirozópamatot azután behintjük az új polirozószerrel. Az új polirozószer alkalmazása által, mint már említettük, a polirozási eljárás tetemesen megrövidül és egyszerűsíttetik. Továbbá, amint kísérletek által bebizonyult, a polirozási eljárás még lényegesen megrövidül, ha az új polirozószerrel együtt úgy az alappolirozásnál, mint a befejező polirozásnál (kipolirozásnál) és az esetleg rákövetkező újbóli átpolirozásnál (nagy fényre való polirozásnál) olyan polírozó folyadékot használunk, mely mindig alkalmas arányok szerint kevert borszeszből, kopalból és ezandarackgyantából áll. A három polirozófolyadék összetétele a következő: 1. 1 liter borszesz 35 gramm kopál 15 « szandarackgyanta 2. 1 liter borszesz 70 gramm kopál 30 « szandarackgyanta 3. 1 liter borszesz 17-5 gramm kopál 7-5 « szandarackgyanta. Ezen három polirozófolyadék alkalmazásával a zongorák, bútorok és máseffélék polírozása a következőképen alakul: Az alappolirozás a fönt leírt módon történik, azzal a különbséggel, hogy a polirozópamatot tiszta borszesz helyett az első polirozófolyadékkal itatjuk. A befejezőpolirozásnál szintén úgy járunk el, ahogyan fönt leírtuk, de a polirozópamatot gyönge politura helyett a második polirozófolyadékkal itatjuk. Végül az esetleg utána 1 övetkező erős fényre való polirozásnál pontosan úgy járunk el, mint ahogy fönt leirtuk, mégis azzal a különbséggel, hogy a polirozópamatot i tiszta borszesz helyett a harmadik polirozófolyadékkal itatjuk. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Poralakú szer zongorák, bútorok és máseffélék polirozására, amely egy külön pórustömitő anyag használatát fölöslegessé teszi, amely áll gyanta (kolofonium) iszapolt kréta, súlypát porított osztrigahéjak és zínkfehér benső keverékéből. 2. Az 1. igény szerinti poralakú polirozószer, amely a következő, lényegileg a megadott arányok szerint bensőleg kevert alkatrészekből áll: ' 35°/o gyanta (kolofonium) 25% súlypát 10% porított osztrigahéjak 5% zinkfehér. 3. Eljárás zongorák, bútorok és máseffélék egyidejű pórustömítésére és polirozására az 1. és 2. igény szerinti polírozó anyag használatával, jellemezve azáltal, hogy az alappolirozásnál a polirozópamatot • borszesszel, sellák nélkül, nedvesítjük meg és azzal a polírozandó fafölületre szórt polirozószert szétdörzsöljük, azutáu a befejező polirozásnál a polírozó pamatot gyönge politurával itatjuk és azt a polirozószerrel behintjük és az esetleg utána következő ismételt átpolirózásnál (erős fényre való kipolirozásnál) a polirozópamatot úgy, mint a polírozás kezdetén, tiszta borszesszel nedvesítjük meg. 4. Eljárás zongorák, bútorok és máseffélék egyidejű pórustömítésére és polirozására, jellemezve azáltal, hogy úgy az alappolirozásnál, mint a befejezőpolirozásnál és az esetleges ismételt átpolirozásnál (erős fényre való kipolirozásnál) az 1. és 2. igény szerinti, gyantából, iszapolt krétából, súlypátból, porított osztrigahéjakból és zinkfehérből álló polirozószer használata mellett olyan polirozó folyadékot alkalmazunk, mely mindég alkalmas keverési arányok szerint elegyített borszeszből, kopálból és szandarackgyantából áll. PALLA8 HÉ82VÉNYTÁJWA£ÁO NVCWOÁJA BUOAPC6TÍ3*