39350. lajstromszámú szabadalom • Kábel az ólompalástban elhelyezett indukciós csévével

Megjelent ÍÍM)327?. évi augusztus hó 3-án. KIR. MAGY SZABADALMI HIVATAL SZABADALMI LEI RAS 39850. szám. VIl/g. OSZTÁLY. Kábel az ólompalástban elhelyezett indukciós csévével. SIEMENS ÉS HALSKE RÉSZVÉNYTÁRSASÁG CÉG BERLINBEN, BÉCSBEN ÉS BUDAPESTEN. A szabadalom bejelentésének napja 1906 november hó 8-ika. Ismeretes a kábelbe bekapcsolandó induk­cziós csévéknek magában a kábelpalástban történő elrendezése, minek következtében erre a célra külön karmantyúk vagy szek­rények alkalmazása fölöslegessé válik. Találmányunk tárgya ilynemű berendezés rendkívül előnyös foganatosítási alakja. A találmány szerint a csévét előnyösen hosz­szúkás alakú, gyűrűcséve gyanánt képezzük ki és az egyes kábelerekhez tartozó csévé­ket egymás mögött húzzuk föl a kábellé­lekre. Ily módon elkerüljük az eddig föl­lépő hátrány t, hogy az egyes kábelereket az indukcióé évék térigénye miatt a kábel­erek és a kábelpalást közé kell beiktatni úgy, hogy azok a kábel meghajlításánál igen kedvezőtlenül húzásra és nyomásra voltak igénybe véve. Hogy a kábel csévés szaka­szának hajlékonysága fokozódjék, az egyes csévék közé rugalmas betéteket iktatunk be. A csévés kábelszakaszt, úgy mint a kábelt normális módon ólommal, gumival stb. burkoljuk és ha átmérője a tulajdon­képeni kábelénél nagyobb, evvel akként kap­csoljuk, hogy az átmenet fokozatos legyen. A csatolt rajzon a találmány szerint szer­kesztett kábel csévés szakasza látható, (a) az egyes erekből álló kábellélek, (b) az ezt burkoló ólompalást. A (c) csévék zárt, vékony üreges henger alakú vasgyűrűkre vannak tekercselve. A csévék között a rugalmas (d) betétek vannak elhelyezve, melyek alakja a csévékéhez simul. Az egymás mellett fekvő csévék és betétek egy csövet alkot­nak, melyeken a kábelerek mennek át. Az egész cséve egy (e) szalaggal van körülte­kercselve, melyet a karmanytyúszerű (f) ólompalást vesz körül, ez két végén a (b) kábelpalásthoz van forrasztva. SZABADALMI IGÉNY. Többvezetékes kábel, melynél az egyes erekhez tartozó és a kapacitás káros be­folyását csökkentő önindukciós csévék egymás mögött vannak elrendezve, az­által jellemezve, hogy a különböző ve­zetékekhez tartozó, gyűrűscsévék gya­nánt kiképezett csévék, a kábellélekre föl vannak húzva és a kábel hajlékony­ságának biztosítása céljából egymástól ismert módon rugalmas betétek által vannak elválasztva. (1 rajzlap melléklettel.) "ÁLLÁS BÉ8ZVÉNYTÁflSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN

Next

/
Thumbnails
Contents