39336. lajstromszámú szabadalom • Berendezés szennyvizek tisztítására
- 2 -gövel is érintkezésbe hozatik, mely egyrészt a (c) csatornán és a lyukazott (b) csövön át belülről az oxidálószerbe hatol > másrészt a (g) nyílásokon át a szívósisak alsó szélén áramlik be, az (a) köpeny hoszszában fölfelé vonul és (h) kéményen vagy az oldalsó gázelvezetőtömlőn át kiáramlik és e közben valamennyi keletkezett rossz szagú gázt magával rántja. Ha az oxidálószer locsolására forgó csepegtető csövek alkalmaztatnak, akkor a berendezést előnyösen akképen foganatosítjuk, hogy a mindenkor hozzáfolyó szennyvíz mennyiségéhez képest a csepegtető csövek száma is önműködőlég megváltozik úgy, hogy sem az oxidáló szerből képződött test túlterhelése bizonj^os rövid időközökben föl nem léphet, sem pedig ezen test ideiglenesen hatástalanná nem válhatik, mint a hogy ez a befolyó szennyvíz mennyiségének szabályozására szokásos gyűjtőtartály előiktatásánál előfordul. A csepegtetőcsöveknek ezen önműködő be- és kiiktatását a 2. és 3. ábra szerint akképen érjük el, hogy az (i) esepegtetőcsövek a (d) bevezetőcső körül forgatható (k) tartállyal állnak összeköttetésben, amelybe a csepegtetőcsövek egy-egy vagy több párjának torkolata körül a tartály falánál alacsonyabb (1) válaszfalak vannak beépítve úgy, hogy a tartályban (m) illetve (n) szakaszok keletkeznek, melyek közül az egyik szakaszok a csepegtetőcsövek egyik csoportjával, a másikak ezen csöveknek egy másik csoportjával állnak összeköttetésben. A(d)bevezetőcsövön át fölemelkedő szennyvíz először csak (m) szakaszokra ömlik és a hozzátartozó csepegtető csöveken kifolyik úgy, hogy ezek a (k) tartállyal együtt forgásba hozatnak és a szennyvizet az oxidálószeren elosztják. Növekedő hozzáfolyásnál a szennyvíz az (m) szakaszokban emelkedik, átfolyik az (1) válaszfalakon és bejut a (k) tartálynak (n) szakaszaiba is, amelyekből az ezen szakaszokból kiinduló esepegtetőcsöveken át lefolyik és e mellett a forgást támogatja. A végből, hogy a szennyvíz ne ömölhessen a (d) bevezetőcsőből közvetlenül a (n) szakaszokba, ez utóbbiak rézsútos, a vizet (m) szakaszokba vezető (p) lapokkal vannak befödve. Miután az egész csepegtetőcsőrendszer forgatását már az (m) szakaszok cső veiből való kifolyás létesíti, ennek folytán az (n) szakaszok csöveinek keresztmetszete a maximális beömlésre lehet megszabva. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Berendezés szenyvizek tisztítására, jellemezve azáltal, hogy egy lyukazott köpeny által körülvett, csepegtető csövek által a szétosztott szennyvízzel érintkezésbe hozandó oxidálószeren olyan lyukazott centrális cső megy keresztül, mely a külső levegőt alulról bevezető csatornával áll összeköttetésben és hogy a külső köpenyt egy szívósisak veszi körül, mely alsó szélén levegőbevefcető nyílásokkal van ellátva és legfölső végén elvezető kéménnyel vagy elvezető tömlővel áll összeköttetésben, oly célból, hogy a szennyvizeknek az oxidálószerre való behatásánál keletkező kellemetlen szagú gázok az oxidálószer hosszában és azon keresztül vonuló levegőáramok által a zaklatási zónából állandóan eltávolíttassanak. 2. Az 1. igény szerinti berendezésnél Segnerkerék módjára készített csepegtetőcsőrendszer alkalmazása, melynek a bevezetőcső körül forogtható, a csepegtetőcsöveket hordozó elosztó tartálya, olyan behelyezett falak által, melyek alacsonyabbak, mint a tartályfal, szakaszokra van osztva, melyek közül az egyik szakaszok csekély hozzáfolyás mellett egyedül juttatják a szennyvizet a velük összeköttetésben lévő csepegtetőcsövekhez, míg nagyobb hozzáfolyásnál a fölösleg a másik szakaszokba ömlik át és azoknak csepegtetőcsövein lép ki. (1 rajzlap melléklettel.) w.iut íészvín^ TÁR8ASÁG «TOMDÍJ» R>V I>AVESTK»>