39307. lajstromszámú szabadalom • Berendezés lövegeknél a magasságirány beállítására

— 2 -nyos szöggel emeljük, az (E) mutató pon- | tosan ugyanakkora szöggel tér ki. Ha te- i hát á (D) mutatót az 1. ábrán látható kö­zépállásából bizonyos szöggel, pl. balfelé térítjük ki, azután pedig a lövegcső fe­nékdarabját addig sülyesztjük, míg az (E) mutató csúcsa a (D) mutató csúcsával szembe kerül, akkor a lövegcső oly emel­kedésési szög alatt lesz beállítva, mely a (D) mutató elfordulásával arányos. Ennek megfelelően a leírt berendezés használati módja a következő: A lövegparancsnok először is a (D) mu­tatót állítja be az (F) csavar forgatásával a céltávolságnak megfelelő emelkedési szögre, azután az irányzékvonalat állítja be á (K) csavar forgatásával a céltárgyra. A (J) irányzékgerenda és a (G) tok ezalatt 1 végbemenő elfordulásában a (D) mutató is részt vesz úgy, hogy a (D) mutató a kö­zépállásából x szöggel (3. ábra) tért ki. Mialatt a lövegparancsnok az irányzó be­rendezést, illetőleg a (D) mutatót beállítja, a löveg iránygépét kezelő tüzér az (E) mu­tató (el) csúcsát a (D) mutató (dl) csú­csával igyekszik szembe állítani. Ezt oly módon végzi, hogy a lövegcső fenekét an­nak megfelelően emeli vagy sülyeszti, amint a (D) mutató az egyik vagy másik irány felé tér ki. Mikor a (D) mutató oly helyzetben nyugodott meg, melyben a két (D E) mutató csúcsa pontosan egybevág, a lövegcső emel­kedési szöge a cél távolságának és magassá­gának megfelelő a szöggel egyenlő. Az 5. ábrán látható foganatosítási alaknál az irányzéksín az (E) mutatóval kapcsolt ve­zetődarab (v) kulisszája gyanánt van ki­képezve. Eme most leírt elrendezés a lövegcső ma­gasságirányának pontos beállítását azért teszi lehetővé, mert a két mutató csúcsá­nak egymáshoz viszonyítva, helytelen beál­lítása igen biztosan ismerhető föl. Az először leírt foganatosítási alaknál ama hibákat, melyek a berendezés helyte­len szerelésének következményei, pontosan kiegyenlíthetjük, ha az (sl) fölületet né­mileg utólag megmunkáljuk vagy az (M) görgőt kisebb-nagyobb átmérőjű görgővel pótoljuk. Ezenkívül eme foganatosítási alak­nál is biztosan el ven kerülve az (S) irány­gép és az (E) mutató között minden holt mozgás, minthogy a mutatót a súly az(S) sínnel állandóan kapcsolatban tartja. A találmány érintése nélkül az 1—4. áb­rán látható foganatosítási alaknál az (N) súlyt oly rúgóval is lehetne pótolni, mely­nek egyik vége az (E) mutatóhoz, másik vége a lövegtalphoz van kapcsolva. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Berendezés lövegeknél a magasságirány beállítására, melynél az irányzó beren­dezéssel kapcsolt és a lövegcsőnek adandó emelkedési szögnek megfelelően beállítható (D) mutató van alkalmazva, azáltal jellemezve, hogy a (D) mutatón kívül még egy második (E) mutató van alkalmazva, melynek vezetésére a lö­vegcső mozgásában résztvevő és akként görbülő (S), illetve (V) irányzó sín szol­gál, hogy mikor a csövet bizonyos szög­gel fölemeljük, a másik (E) mutató ugyanakkora szöggel forduljon el. 2. Az 1. alatt védett berendezés egy fo­ganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a másik (E) mutatót az (S) sín­nel külső erő tartja érintkezésben. (;( rajzlap melléklettel.) PALLA9 <»ÍS;.ÉNV AWg Afiir. NVQMQÁj* BUDAPES IPf>

Next

/
Thumbnails
Contents