39300. lajstromszámú szabadalom • Újítás varrógépeken, melynek célja, hogy a szövetet leszorító emeltyű eltávolításával előre és visszafelé lehessen varrni

SZABADALMI LEI RAS 39300. szám. I/g- OSZTÁLY. Újítás varrógépeken, melynek célja, hogy a szövetet leszorító emeltyű előállításé val előre és visszafelé lehessen varrni. HAHN CHRISTIAN MECHANIKUS BACKNANGBAN. A szabadalom bejelentésének napja 1907 január hó 12-ike. Hogy a varrógépen készült varrást föl­bomlás ellen biztosítsák, végét néhány, úgynevezett elreteszelő öltéssel látják el. Ezen elreteszel és a szövet többszöri meg­fordításával szokott történni, miközben a már meglévő varrás végén néhány öltést varrnak ide-oda egészen a szövet széléig. Azonban még akkor is, ha egyetlen és egyszeri visszafelé és újból előre való var­rással akarják az elreteszielést létesíteni, föltétlenül szükséges, hogy a szövetet le­szorító sarút emeltyűje segélyével három­szor emeljék, a szövetet pedig kétszer for­dítsák meg, míg azt a tűtől eltávolíthat­ják. A szövet megfordítása a varrógépen, fő­kép pedig nagyobb szöveteknél igen ter­hes munka, mely okból az újabb gépek visszafelé való varrásra is be vannak ren­dezve. Az előre és visszafelé való varrás­hoz szükséges beállítás az ilyen gépeknél rendszerint a fölső lendítő kerék közelé­ben elrendezett átkapcsoló emeltyű segé­lyével történik. Az ilyen elrendezésnél azon­ban igen nagy a távolság ezen átkapcsoló emeltyű és a tű között. Az elreteszelésnél a tűt különösen szorgosan kell a szemmel követni és így a jobb kézzel a lendítőke­rék közelében lévő emeltyű megfogása, fő­kép nagy gépeknél, igen kényelmetlen, ami kevésbbé begyakorolt egyéneknél, va­lamint kezdőknél különösen zavarólag ér­vényesül, annál is inkább, miután az ilyen egyének az emeltyűt szemükkel keresgélni kénytelenek. Továbbá alkalmatlannak lát­szik ez elrendezés olyan varrógépeknél, me­lyek hajtása kézi forgattyú segélyével tör­ténik, mert e gépeknél a jobb kézzel a forgattyút kell forgatni, a bal kéz számára azonban az átkapcsoló emeltyű rendkívül kényelmetlen helyen van. A jelen találmány szerint a visszafelé való varráshoz szükséges beállítás csupán a szövetet leszorító emeltyű segélyével tör­ténik, mely a tű közvetlen szomszédságá­ban foglal helyet és a jobb, úgyszintén a bal kézzel is kényelmesen elérhető anél­kül, hogy a munkától elnézni, vagy a test­tartást változtatni kellene. A jelen eset­ben elegendő a szövetet leszorító emeltyű­nek a tű irányában való csekély nyomása, hogy a gépet visszafelé dolgoztassuk, míg az emeltyű elbocsátása által egyszerűen az előre varrás megy végbe anélkül, hogy az emeltyű eredeti föladata valami módon be­folyásoltatnék. Megjelent 1!>07. évi július lió 5á9-én. MAGY. SZABADALMI KIR. HIVATAL

Next

/
Thumbnails
Contents