39286. lajstromszámú szabadalom • Berendezés zsebóráknak ellopás ellen való megvédésére

Megjelent. 1907. évi julius lió 423-án. MAGY SZABADALMI KIR. HIVATAL SZABADALMI LEI RAS 39286. szám, XVII I/b. OSZTÁLY. Berendezés zsebóráknak ellopás ellen való megvédésére. KRAWCZYK FERENC FÖLTALÁLÓ LODZBAN. A szabadalom bejelentésének napja 1906 augusztus hó 30-ika. Jelen találmány tárgya berendezés, mely­nek célja a mellényzsebben lévő óra ello­pásának megakadályozása azáltal, hogy az óra illetéktelen kihúzása meggátoltatik. Ezen cél azáltal éretik el, hogy a zseb egyik felét üreges tokkal látjuk el, mely­ben az óra elhelyezkedik és melybe az il­lető egyén teste beszorítja. A mellékelt rajz a találmányt mutatja, és pedig 1. ábrán a mellényzseb metszetét a hozzá­erősített tokkal, 2. ábrán a tok nézetét. Az (1) tok (2) lyukakkal van ellátva, melyek segélyével pl. fölvarrás által vagy más alkalmas módon erősíttetik a zseb (3) részéhez. Az (A) tok a test felé fordított részén nyitott. Az óra benne az 1. ábrán föltüntetett módon helyezkedik el és a test által a tokba szoríttatik, míg az óratok (4) része az (1) tok (5) kivágásába kerül. Mivel a mellény a testet rendesen meg­lehetős szorosan fogja körül, az óra ál­landóan az (1) tokba szoríttatik úgy, hogy az óra szándékolatlan kihúzása, valamint annak kiesése a test előrehajlí fásánál le­hetetlenné tétetik. Az órát csak akkor le­het kivenni, ha a test kissé összehúzatik és így hely marad arra, hogy az óra a tok nyitott oldalán kihúzassék. A tok termé­szetesen bármily alkalmas alakban és anyag­ból készíthető. Esetleg célszerű lehet a tok szélét csip­kézve vagy recézésekkel ellátva készíteni, hogy ezáltal a tok bizonyos mértékig a szövetbe, illetve a mellény bélésébe beha­toljon és így a biztonság még növeltessék. SZABADALMI IGÉNY. Berendezés zsebóráknak ellopás és szán­dékolatlan kivevés, illetve kiesés ellen való megvédésére, jellemezve a zseb­nek, belső oldalán annak külső oldalá­hoz erősített, a test felé nyitott (1) tok által, melybe az óra a test által be­szoríttatik úgy, hogy csak akkor húz­ható ismét ki, ha az óra viselője testét kissé visszahúzza és ezáltal az óra ki­húzására elegendő hely marad. (1 rajzlap melléklettel.) PALLM RÉ«ZVÉNYrAlWASÁO NYOMO^JA BUOAI^TTÉ*

Next

/
Thumbnails
Contents