39248. lajstromszámú szabadalom • Tenger alatt járó hajók ismételt lemerülésének és emelkedésének eszközlésére szolgáló készülék

- 9 Ha ismét a hajó alámerülését kívánjak, úgy a következőképen járunk el: A (21) edényt az (1) oszloppal kötjük össze, meggyőződünk róla, hogy a (4) to­lattyú nyitva van-e, elzárjuk a (18) csapot és a (11) csapot fokozatosan nyitjuk; a tar­tályban levő gáz ekkor a (13) csövön át elszabadul és azonnal ugyanolyan térfogatú víz által helyettesíttetik, amely a hajót sü­lyeszti. A hajót azután meglehet egy bizo­nyos, kívánt mélységben tartani azáltal, hogy tetszés szerinti pillanatban bezárjuk a (11) szelepet vagy a (4) tolattyút. Ha ezután azt akarjuk, hogy a hajó bi­zonyos magasságba, vagy a víz fölszínére újra fölemelkedjék, akkor levesszük a (28) és (29) csapokat, megbizonyosodunk, hogy a (18) és (11) csap és a (4) tolattyú be van­nak-e zárva és azután fölemeljük a (17) kilincset és a (21) edényeket az (5) helyt­álló cső körül elforgatjuk úgy, hogy egy másik (9) csőtoldatot juttatunk az (5) cső (6) nyílása elé és a (17) kilincset bekap­csoljuk a (10) karimának megfelelő bevá­gásába, a (28) és (29) csapokat fölerősítjük, azután mint előbb a (18) szelepeket és a (4) tolattyút kinyitjuk úgy, hogy a (21) edényt az alsó tartállyal kötjük össze. Mi­után a gáz nyomása következtében a víz­teher egy részétől megszabadított hajó a kívánt magasságba fölemelkedett, a (11) szelepet nyitjuk és a (4) beeresztő csapot zárjuk úgy, hogy a gáznyomás a tartályban állandó maradjon és hogy a fölösleges gáz a (13) csövecskén át elszabadulhasson. A hajónak a víz fölszínére való emelkedése céljából becsukjuk a (11) szelepet és kinyit­juk a (4) tolattyút; a gáz, amely tovább fejlődik, elegendő a fölemelkedés befejezé­sére, ha pedig nem akkor a következő tar­tályt hozzuk működésbe. Mihelyt a gáz a (2) tartályban levő vízre nyomást gyakorol és ha bármilyen okból nem működnének a lemerülési és fölemel­kedési szelepek kinyitjuk a (14) csapot vagy az ugyancsak ember magasságban elhelye­zett csapsorozatot oly módon, hogy a ne­vezett lemerülési és fölemelkedési szelepek általában elfogadott elrendezésén semmit sem változtatva, a víznek a tartályból való folytonos kiürítését a (15) csövön és a (13) csőtoldaton át eszközöljük. A hajó úgy is lemeríthető, hogy a vizet a (15) csövön át a (2) tartályba bocsátjuk. A 3. és 4. ábrában a készüléknek egy másik foganatosítási alakja van föltüntetve, amely abban áll, hogy a karbidot fölvevő edények egy helytálló közös (35) csőre van­nak szerelve, mely mindegyik végén egy (11) kiürítő csappal van ellátva és az (1) oszlopból ágazván ki, a tartállyal áll össze­köttetésben. Ezen készülék működtetése az imént le­írt forgóelrendezéssel ellátott készülék mű­ködtetésével teljesen azonos. Ilyen elrende­zés mellett azután több karbidfejlesztőt egyszerre hozhatunk működésbe, ha a ten­ger alatt járó hajónak fölemelkedését gyor­sítani akarjuk. Mind a két példaképem foganatosítási alak mellett a karbidedények levehetően vannak készítve és karbiddal újra elláthatók útközben, ha[a hajó víz fölszinén van ebben az esetben a kiürített karbidedényt leválasztjuk a (8) toldatról, leszereljük a (28) és (29) csapokat és az edényt kivesszük a hajó födélzetére, ahol a tisztogatást és az újra megtöltést eszközölhetjük. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Készülék tenger alatt járó hajók le- és föl merülésének eszközlésére, melynél acetylenfejlesztőből vett gáz nyomása által szorítja ki a ballaszttartányokból a vizet, jellemezve azáltal, hogy nagyobb számú acetylengázfejlesztő van oly mó­don elrendezve, hogy ezek váltakozva egyenként, vagy együttesen köthetők össze a ballastvíztartányokkal azon cél­ból, hogy hosszabb ideig lehessen a hajóval az alá- és fölmerülési művele­teket végezni és tetszés szerint meg­szakításokkal vagy ezek nélkül emel­kedni. 2. Az 1 alatt igényelt készülék foganato­sítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a (21) acetylenfejlesztőedények radiáli­sai! vannak egy (7) csapházra szerelve,

Next

/
Thumbnails
Contents