39176. lajstromszámú szabadalom • Boglyemelő darú

— 2 — vagy lánc a dobra csavarodik és a taliga a kocsi felé húzatik. Ezáltal a (d) rudak a 2. ábrában látható helyzetbe emeltetnek. Miután a (d) rudak ily módon kellő hely­zetbe hozattak, az állékonyság növelése céljából a (k) taligát 90°-kal elforgatjuk (1. ábra pontozott helyzet).' Most a darú föl van állítva. Az állé­konyság biztosítása céljából a (d) rudak (n) kapcsolórudakkal is összeköthetők (2. ábra). A darú ezen helyzetében el is tolható úgy, hogy az emelendő tárgy, pl. boglya, fölé tolható. A boglyák emelésére célsze­rűen egy, a 2. ábrán föltüntetett fogóké­szüléket használhatunk, mely négy kaszaala­kúanmeghajlított (o) rúdból áll. Ezen (o) ru­dak egy közös karikába vannak akasztva, melybe az emelőkészülék kötele vagy lánca akasztható. Az (o) rudak meghajlított végét a boglya alá ütjük be, mire az egész boglya oly magasan emelhető, hogy egy kocsit le­het alája tolni, mire a boglyát a kocsira ereszthetjük le. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Darú, jellemezve azáltal, hogy ennek há­rom támrúdja közül kettő, egy az emelő­készüléket tartó kocsin elrendezett (b, c) csuklóba, a harmadik támrúd pedig egy külön taligán elrendezett (1) csuk­lóba van szerelve. 2. Az 1. igénypont szerinti darú számára egy fogókészülék boglyák emelésére, jellemezve több az emelő kötéllel vagy lánccal összekapcsolható karikába vagy hasonlóba szereltkaszaalakúan meghajlí­tott (o) rúd által. (1 rajzlap melléklettől.) PAtLAS RÉSZVÉNn ÁRSASÁü NYOMDÁJA íUCAPtsrEaj

Next

/
Thumbnails
Contents