39089. lajstromszámú szabadalom • Haskötő

Megjelent 1907. évi junius hó 25-én. MAGY. .gjw KIR. SZABADALMI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 39089. szám. VII/e. OSZTÁLY. Haskötő. PEÉR GYULA KÖTSZERÉSZ-MÚSZERÉSZ BUDAPESTEN. A szabadalom bejelentésének napja 1906 október hó 23-ika. A találmány tárgya a csatolt rajzon van föltüntetve, melyen az I. ábra a haskötőt fölerősítés közben, a II. ábra a testre fölerősített haskötőt elölnézetben, a III. ábra ugyanazt oldalnézetben, a IV. ábra a haskötőt kiterítve, az V., VI. és VII. ábrák pedig részleteket mutatnak. A haskötő áll az (a) gumiszövetből ké­szült hátrészből (IV. ábra), melyhez (b b) kétrétegű haskötőszövet van hozzá varrva. Ezen kétrétegű haskötőszövet magasság­mérete egyenlő az (a) gumiszövet magas­ságmérésével és előre felé fokozatosan széle­sedik, aszerint, amilyen a has mérete, (c c) tömött szövésű heveder, mely (b b) kétré­tegű haskötőszövetre kétszeresen lesz a belső szélén rávarrva, és pedig az egyik széle a haskötő belső felén, a másik széle a külsején, úgy tehát, hogy a (b b) két­rétegű haskötőszövet a heveder között le­gyen. Az V. ábrán föltüntetett acélhuzal­ból készült kapocssor (c c) heveder alá lesz helyezve oly mélyen, hogy az (o) kap­csoknak (p) fölgörbített része maradjon szabadon, míg az aládugott része VII. áb­rán külön föltüntetett és a IV. ábrán (d)­vel jelölt fémszorítókkal lesz (c c) heve­derhez hozzáerősítve. A haskötő fölerősí- | tésébez szolgáló (e e) tömött szövésű he­vederek sűrűn és egyformán átlyukgattat­nak és a lyukakba a VI. ábrán föltünte­tett fémgyűrűk gyűrűverőgéppel beveret­nek, (f) végük pedig sarokra hajtva, le­varratnak. A hevederek olyképen erősít­tetnek a haskötő széleibe, hogy az egyik oldalra fölerősített hevedernek a másik oldalon egy üres szélrész felel meg, hogy ilyképen a hevederek egymást keresztezve kapcsolhatók legyenek (II. ábra). Evégből, mint a II. ábrán látható, minden (e) heve­dernek megfelelően, a másik szélén egy (o) kapocs van fölerősítve, melybe a he­veder beilleszthető. A (b b) kétrétegű has­kötőszövet alsó és fölső széle (g) vászon­szalaggal van beszegve. A (h) bújtatósza­lag olyképen van a (b b) szövetre varrva, hogy mindegyik (e) heveder számára egy­egy oldalon egy-egy rés maradjon, (i i) csontgomb, (m ín) kapocs; az (1 1) gyapot­zsinór-combszalag (k k), illetőleg (n n) szíja az (i i) gombokra, illetőleg (m m) kapcsokra lesz erősítve. A haskötő fölerősítésének módja a kö­vetkezői Fekvő helyzetben a haskötőt a derék alá csúsztatjuk és minden kézbe egy-egy (e) hevedert veszünk (I. ábra). Minden (e) he­| vedert a másik oldalon annak megfelelő

Next

/
Thumbnails
Contents