39070. lajstromszámú szabadalom • Vezető berendezés rudas hengerművekhez

Megjelent 1ÍM)7. évi junius hó 22-én. MAGY. SZABADALMI SZABADALMI LEIRAS 39070. szám. XI l/e. OSZTÁLY. Vezetó'berendezés rúdvas hengerművekhez. KOZIEL KÁROLY MÉRNÖK LUGANSKBAN ÉS BECKER HENRIK MŰVEZETŐ, EZELŐTT LUGANSKBAN MOST RUHRORTON. A szabadalom bejelentésének napja 1906 augusztus hó 4-ike. Találmányunk tárgya vezetőberendezés, mely főleg gyorsan fűtő hengerművek kö­zép- és finomjáratainál alkalmazható és mely arra szolgál, hogy a hengerlendő anyagnak kaliber nélküli hengerek között való kihengerlését tegye lehetővé, minek következtében elkerüljük, hogy az egyes profilok készítésére külön kalibrált henge­reket kelljen készletben tartani. Ismeretes ugyan már eddig is, hogy erre a célra ol­dalvezetékeket alkalmaznak, de eme veze­tékek vagy hengerek előtt vagy ezek előtt és mögött voltak elrendezve, vagy a hen­gerek között átnyúltak, de annyiban voltak hátrányosak, hogy azokat egyáltalában nem vagy csak aránytalanul hosszú idő alatt lehetett beállítani. Megtörtént ezért igen gyakran, hogyha a hengerlendő darab vége kissé fölrepedezett vagy földuzzadt, vagy ha az a földre esve elgörbült, hogy eme vé­gét előbb le kellett vágni, mielőtt azt a ve­zetékbe be lehetett volna vezetni, ekkor pedig a hengerlendő anyag gyakran any­nyira lehűlt, hogy azt újból föl kellett me­legíteni vagy aprózni. Előfordult továbbá az is, hogy az áthen­gerelt rúd vége a második, hátsó vezeték­ben megszorult, amint a rúd a hengerek között áthaladt. Találmányunk szerint most már oly ve­zetéket alkalmazunk, mely a hengerek kö­zött átnyúlik és két, egy közös keretben elhelyezett pofából áll; ezek közül az egyik fix, a másik pedig egy függélyes tengely körül forgatható, mely kevéssel a hengerek között levő köz legszűkebb pontja előtt, ama pont közelében van elrendezve, hol a hengerek a hengerlendő anyagot megfogják. Minthogy csupán csak az egyik pofa van lenghetően elrendezve, a vezetőberendezés a rúdnak a hengerek közé való belépésénél vagy ezek közül való kilépésnél a henge­rek előtt vagy mögött kinyúlik és így a rúd be- és elvezetését lényegesen megköny­nyíti, amint azonban a rudat a hengerek megfogták, a két pofa önműködően egy­mással párhuzamosan áll be. A mozgatható pofa oly csap körül forog, mely a keretben hornyok segélyével veze­tett és könnyen eltolható és kiváltható csú­szódarabra van szerelve úgy, hogy a pofa forgáspontjának helyzetét a csúszó darab el­tolásával megváltoztathatjuk, ezenkívül pe­dig más pofa behelyezésével a kalibert is módosíthatjuk. Nyilvánvaló, hogy a vezetőberendezés leírt szerkezete a hengerlendő anyag megszoru­lását úgy az anyag be, mint elvezetésénél

Next

/
Thumbnails
Contents