39009. lajstromszámú szabadalom • Elektromos akna gyújtó készülék

- 2 — kapcsoltatik és a mozgás befejezte előtt kikapcsoltatik, vagy pedig a mozgás közben bekapcsoltatik ugy, hogy egy bizonyos idő­tartamon belül az indukciós áram közvet­lenül a gyújtó készülékhez küldetik, egy másik időtartamon belül pedig megváltoz­tattatik. A vezetékben végűi célszerűen rugalmas (w) kontaktus van elrendezve, mely az áramkört rendszerint megszakítva tartja és előbb nem záratik, mielőtt a (d) emelő leg­szélső állásába el nem forgattatott, mint­hogy (f) horogja s így a (j) tekercsrúgó kikapcsoltatik, mely végállásban az emelő a kontaktasrúgók egyikére hat és ezt a másikhoz nyomja úgy, hogy a kontaktus záratik. Ez az elrendezés azt célozza, hogy az induktorból csak akkor legyen áram küldhető, mikor a (j) rúgó bizonyos feszült­séget elért, nem pedig akkor, mikor az emelőt kilengésének egy részével elforgat­juk és akkor eleresztjük, minthogy utóbbi esetben az induktor által fejlesztett áram természetesen változó erősségű volna, ho­lott kívánatos, hogy az áramerősség állan­dóan ugyanaz maradjon. A fogaskerékáttétel természetesen más áttétel által is helyettesíthető, melyet a megfeszített (j) rúgó kikapcsolásánál műkö­désbe hoz, mely esetben természetesen a fogazott szegmens is más célszerű közeggel helyettesíthető. Világos, hogy a (p) kontaktusnak nem kell föltétlenül az (i) tengelyen elrendezve lennie, hanem hogy pl. a (c) fogazott szeg­mensre vagy más pontra is lehet szerelve, ha csak úgy van el rendezve, hogy az in­duktor mozgása közben a transformátort bekapcsolja. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Elektromos aknagyújtó-készülék, melynél az elektromos gyújtóáramot induktor forgásával fejlesztjük, azáltal jellemezve, hogy az (a) induktor áttétel utján (c) fogazott szegmenssel vagy más közeg­gel áll összeköttetésben, mely (d) emelő segélyével eltolható, mikor is utóbbi egyidejűleg rúgót feszít meg, mely az emelő bizonyos mérvű elforgatásánál kikapcsoltatik és ezáltal a fogazott szeg­menst eredeti helyzetébe vissza viszi, és az induktort forgásba hozza. 2. Az 1. alatt védett aknagyújtó készülék kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a rúgót (j) tekercsrúgó alkotja, mely egyik végén fogazott szegmenssel van összekötve, mely a forgatható (d) emelőn lévő (f) horog által közrefogott (g) ki­ugrással van ellátva, mely horog pályá­jában az emelő egyik végállásánál helyt­álló (m) kiugrás fekszik, melyhez tör­ténő oda ütődésénél a horog elforgat­tatik és a fogazott szegmens, valamint a megfeszített rúgó kikapcsoltatnak. 3. Az 1. alatt védett aknagyújtó készülék­nél (n) transformátor és egy önműködő kapcsoló szerkezet elrendezése, mely utóbbi a (c) fogazott szegmensnek vagy a készülék valamely más mozgó részé­nek a rúgó kikapcsolódása után történő mozgásánál a transformátort az elektro­mos áramkörbe be- illetve abból kikap­csolja oly célból, hogy ugyanazon ké­szülékkel különböző feszültségű áramok legyenek előállíthatók. 4. A 3. alatt védett önműködő kapcsoló szerkezet kiviteli alakja, jellemezve a fogazott szegmens (i) tengelyén elrende­zett és az 'induktorral összekötött (p) kontaktus által, mely két (q, ql) rúgó között mozgatható, melyek közül az egyik a transformátor (nl) primér áramkörével és a másik a készülék egyik sarkával van összekötve, míg az induktor (n2) szekundér áramköre a rugók között levő (s) állvánnyal van összekötve, mely az utóbb említett rugóval áll érintkezésben, mikor az induktorral összekötött (p) kon­taktus nem támaszkodik a rúgóhoz. 5. Az 1. alatt védett készüléknél (w) rúgó elrendezése, mely az áramkört rendsze­rint megszakítja, a (d) emelőnek végál­lása fölé való forgatásánál ellenben az 1. igényben védett rúgó megfeszítése illetve kikapcsolása céljából működtetik

Next

/
Thumbnails
Contents