38883. lajstromszámú szabadalom • Egyetemes zárellenőrző berendezés mindenfajta zárak számára

- 2 -különösen házitolvajok ellen föltétlenül biz­tosítva vagyunk. A rajzban föltüntetett két foganatosítási alaknál kétféle (f g h) kapcsolószerkezet van ábrázolva. Ezen kapcsolószerkezet azon­ban tetszésszerint másképen is készíthető, épén úgy, mint ahogy a keretek alakja is tetszés szerinti lehet, így pl. négyszögletes, tojásdad, többoldalú stb. Avégből, hogy szükség esetén az ellenőrzőberendezés, il­letve a (c) keret könnyű nyitását lehetővé ( tegyük, lehet a (b) keretben, amint az a 3. és 4. ábrában látható, (k) rúgókat alkal­mazni, melyek a (c) keretet az (f g) kap­csolásnak a (h) gombbal való fölnyitása után önműködőlég fölugróvá teszik. SZABADALMI IGÉNY. Egyetemes zárellenőrző berendezés minden fajta zárak számára, jellemezve két, sarnirok útján egymással kapcsolt, egy­forma nagyságú és alakú, tetszés sze­rinti formájú keret által, melyek közül az egyik szögek vagy csavarok révén a kulcslyukat átfogva, az elé helyezhető és a sarnirral szemben, belső szegélyén rúgós kampóval van ellátva, míg a másik keret ezen utóbbi kampónak megfelelően elrendezett záróhoroggal bír, melynek révén ezen keret, a tövisei által tartott, ismert ellenőrző papírlap közbehelye­zése mellett, az első keretre erősíthető. (1 rajzlap melléklettel.) tallas riltvihytimsio hyomdájá 1 ut>at>*fc"t ü.

Next

/
Thumbnails
Contents