37887. lajstromszámú szabadalom • Elektróda gyújtótelepek számára

— 2 — vábbi kontaktusnehézségeket okoz. Az említett kontaktusnehézségeket annak tulajdonítom, hogy használat közben a hatóanyag részecskéinek elhelyezkedése szerkezetileg megváltozik és hogy ezen részecskék a gyártás alkalmával hatástalanul helyezkednek el. Az első hátrány onnét ered, hogy a masszát a zacskókba beszorítva, a hatóanyag részecskéinek csak bizonyos része áll érintkezésben a vezető pelyhekkel, míg a vezető pelyhek bizonyos részei egymással érintkeznek, ami azt eredményezi, hogy a vezető pelyheknek azon részein, melyek a hatóanyaggal vagy más pelyhekkel nem érintkeznek, egy igen vékony, azonban nem vezető lerakódás jön létre (melynek mibenlétét nem állapítottam meg). Ha tehát a gáznyomás, mechanikai lökés vagy elektrolytikus hatás következtében a masszában szerkezeti változás megy végbe, akkor a hatórészecskék, a pelyhek vagy filmek nem vezető részeivel érintkezésbe jöhetnek, vagy a pelyhek vagy filmek nem vezető részei egymás mellé kerülhetnek, ami természetesen a massza vezetőképességét nagy mértékben csökkenti. A második hátrány (nevezetesen a ható részecskéknek már kezdettől fogva tökéletlen elhelyezkedése) azáltal küszöbölhető ki, hogy pehelygrafit helyett pehelykobaltot vagy kobalt-nikkel-pelyheket használunk. Pehelygrafit alkalmazásánál a pelyhek rendkívül vékonyak és igen hajlékonyak úgy, hogy a ható részecskék igen könnyen «boríthatók» (azaz vonhatók be) pehelygrafittal, ha e célra ragadós anyagot, mint melaszt vagy glukózát alkalmazunk, mely anyag a grafitpelyheket erősen a ható részecskékhez tapasztja, csakhogy ez esetben a masszának a zacskókba való beszorítása után a kötőanyag kioldatik. Ha ellenben a grafitot a hatóanyaggal összekeverjük, akkor utóbbit az jellemzi, hogy gyakorlatilag véve, a grafitpelyhek hajlékonysága folytán, mindegyik hatórészecske egész fölülete grafittal érintkezik, amenynyiben a pehelygi*afitok könnyen simulnak a hatórészecskék körvonalaihoz. Ennek folytán csak kis nyomás szükséges, hogy pehelygrafitot tartalmazó hatómassza hatásosan megszilárdíttassék, mimellett a megszilárdításra alkalmazott nyomás lényeges növelése a massza vezetőképességét nem befolyásolná érzékenyen. Fémpelyhek, mint kobalt-, nikkel-, vagy kobalt-nikkelötvözetpelyhek alkalmazásánál a körülmények teljesen eltérők, minthogy gyakorlatilag nem áll módunkban oly vékony és annyira hajlékony fémpelyheket alkalmazni, mint a grafitpelyhek. Kellő szilárdság biztosítására és a megszilárdító nyomás alkalmával hátnyos elszakadás és törés elkerülésére a fémpelyheknek szükségképen néhányszor vastagabbnak kell lenniök, mint a hatásosan alkalmazható grafitpelyheknek. Ebből következik, hogy a fémpelyhek aránylag nem hajlékonyak és ha megkíséreljük, hogy a hatórészecskéket ezen pelyhekkel «borítsuk», akkor azt találjuk, hogy a hatórészecskék sok oly fölület-tel bírnak, mely nem érintkezik pelyhekkel. Némely esetben egy hatórészecske csak egyik sarkán vagy egyik szélének mentén tapad egy pehelyhez úgy, hogy a hatórésznek az áram által áthatolt része aránylag kicsi. Ennélfogva fémpelyhek alkalmazása esetén a hatómassza hatásos megszilárdítására nagy nyomás szükséges és ezen nyomásnak oly nagynak kell lennie, hogy a hatórészecskéket hatásosan deformálja és szétnyomja és ily módon a vezető pelyhekkel érintkező fölületek kiterjedése növeltessék. Ezenkívül a megszilárdító nyomás erejének arra is elegendőnek kell lennie, hogy a hatómasszát lényegében föltárja, miáltal a kisebb hatórészecskék is jó érintkezésbe kerülnek a vezető pelyhekkel, ahelyett, hogy a vezető pelyhektől gyakorlatilag véve elszigetelve lennének, vagy hogy nagyobb részecskék jelenléte folytán az érintkezésben gátoltatnának. Röviden összefoglalva, a pehelygrafit és fémpelyhek alkalmazása közötti lényeges különbség abban áll, hogy míg a grafitpelyhek nagy hajlékonyságuk folytán a hatórészecskék szabálytalan alakjaihoz simulnak, addig fémpelyhek alkalmazásánál a hatóanyag részecskéinek alakját deformálni