37827. lajstromszámú szabadalom • Központi ellenőrző berendezés
— 2 kiképezve. Az (a) dobnak jobboldali (al) agya a tengelynek ezen négyélü részén négy önmagába ágyazott (e) csiga révén könnyen eltolhatóan van vezetve. A baloldali (a2) kerékagy csavarok gyanánt van kiképezve, mely a (c) tengelynek hengeres, baloldali részét körülvevő, a baloldali (d) esapágyállványban rögzített, üreges (f) csavarba van ágyazva és ezzel együttműködve az (a) dobnak a (c) tengelyen való eltolódását létesíti, (g) egy óramű, mely a (c) tengelyt egyenletesen hajtja és ezáltal az (a) dobot a nyíl irányában óránként körülforgatja. A dob minden körülfordulásnál az (f) csavar hatása folytán egyenlő darabbal eltolódik a jobboldali (d) csapágyállvány feléj úgy hogy a dob előtt a (h) függélyes rúdba a dobhoz függélyesen és mozoghatóan ágyazott és (hl) súly révén a dob kerületére gyengén rászorított (i) toll az (a) dobon, illetve az erre kifeszített papírlapon (j) csavarvonalat ír le. Ezen csavarvonal a dobról levett és fölhasított lapon (4. ábra) az egyes órákat jelző, párhuzamos, rézsútos (jl) vonalakban mutatkozik. Ezen papírlap azonfölül előnyomtatott, a dob tengelyével párhuzamos (k) vonalak által 60 részre van osztva, melyek a (jl) vonalat keresztezve, ezen a perceket jelzik és bármely tetszés szerinti időpontnak pontos meghatározását lehetővé teszik. Lehet esetleg olyan papírlapot is használni, melyen az óravonalak is elő vannak nyomtatva, mely esetben az (i) toll elmaradhat; előnyösebb azonban ez utóbbi alkalmazása, mert ezáltal az is megállapítható, hogy a készülék rendben jár-e. A (h) rúdon az (1) vízszintes csap körül a dob tengelyéhez függélyes irányban forgatható (m) kétkarú emeltyűk vannak elrendezve, amelyek a dob felé fordított végükön (n) huzalok révén (o) írótüket hordanak. Az (m) emeltyűk másik végei (p) rudak révén az (r) elektromágnesek (q) horgonyainak végeivel vannak csuklósan összekötve, mi mellett az elektromágnesek egy-egy külön (t) telep egy-egy külön (s) áramkörébe vannak kapcsolva. Ha már most ezen (a) áramkörök egyike vagy másika vagy mindkettő egyidejűleg kulcs, billentyű vagy más tetszőleges (u) kontaktus útján, mely tetszőleges helyen és a készüléktől tetszőleges távolságban van elrendezve, az erre hivatott egyén által záratik, akkor a (q) horony vonzatván, a (p) rudat fölfelé löki és ez forgatja az (m) emeltyűt, mely most az illető (o) írótűt a dobhoz, illetve a dobra feszített papiroshoz szorítja és ezen egy pontot, vagy ha az áramzárás hosszabb ideig tart, a (jl) vonalakkal párhuzamos vonalat fog jelezni. Az (o) jelzőirónok (5. ábra), melyeknek mindegyike más-más folyós festékkel van megtöltve, lényegileg egy külső hengeres, a festéket fölvevő (v) tokból állanak, melyek fölső végükön megtöltés céljából levehető (vlj fétndugóval vannak elzárva, míg alsó végükön kónikus csúccsal birnak. A (v) tok kónikus csúcsában valamely lukacsos szövettel megtöltött (w) csövecske van tengelyirányban elmozdíthatóan ágyazva, mely a fölső részében lévő (wl) oldal nyílásokrévén a (v) tokkal közlekedik és ennek fölső nyílásába helyezett és a (vl) dugón keresztül menő (x) csapszög segélyével van vezetve. Az (x) csapszögön elrendezett (y) rúgó a (w) csövecskét telt, alsó végével a (v) tok kónikus csúcsából kiálló helyzetben tartja és az irón ráütésénél rugalmas ütést és a (w) csövecske csúcsának a papírra való gyönge rászorítását létesíti. A festék (wl) nyílásokon (w) csövecskébe jut és az azt kitöltő szövet által fölszívatik és a (w) csövecskében elrendezett és ennek csúcsából kiálló (z) tű útján a papírra átvitetik. Magától értetődik, hogy ezen (o) jelzőirónok, úgyszintén az (i) toll is bármilyen más tetszőleges íróeszközzel, esetleg egyszerű színes irónnal is helyettesíthetők, anélkül, hogy a találmány lényegét érintenék. Az (o) írótűk, valamint az (i) toll az (ol), illetve (il) állító-csavarokkal megfelelően pontosan beállíthatók és az (a) dob, mely a működés kezdetén egészen a baloldali (d) állványnál van és a működés befejezése után egészen jobboldalt áll, a (c) tengelynek (cl) négyélü csapja útján való megfelelő