37809. lajstromszámú szabadalom • Szakaszos mozgást létesítő transzmisszió-szerkezet
hogy a hajtott tengely forgása az említett kulcs vagy kapcsoló működtetésének időpontjától függ, vagyis ily módon szabályozható hajtás keletkezik. A mellékelt rajzlapon az 1. ábra a találmány tárgyát tevő szerkezetnek oly kiviteli alakját mutatja sematikus rajzban,' melynél a szabályozandó tengely állandó kapcsolatban áll azon elektromos motorral, mely a hajtóerőt szolgáltatja, vagyis a tengely forgatása az áramnak a motorhoz való bekapcsolása révén közvetetlenül következik be. A nevezett ábrán (A) a mótor, melynek (B) tengelye kapcsolatban áll azon készülékkel, mely időközönként hozandó működésbe. A (B) tengelyre a (C) kommutátor-dob van szerelve, melynek kerületén váltakozva (D) vezető és (E) szigetelő kontaktusrészek vannak elrendezve. A rajzon a könnyebb megértés szempontjából úgy a (C) kommutátor-dob, mint az (A) mótor függélyes állásban vannak a (B) tengelyhez képest elrendezve és egymás mellé vannak állítva, azonban világos, hogy azon (B) tengely, melyre a (C) dob van szerelve, azonos az (A) motornak (B) tengelyével. A (C) dobnak hengeres föliiletét képező kontaktusrészekkel az (I) csap körül lengethető (F, G, H) karnak (F, G) villaágai léphetnek váltakozva érintkezésbe. Az utóbbiaknak végei kefék gyanánt vannak kiképezve, melyek az (F, G, H) kar lengéseinél a dob fölületével váltakozva érintkeznek. Az elrendezés olyan, hogy akkor, midőn az egyik villaág keféje szigetelő kontaktusrésszel áll érintkezésben, a másik villaágnak keféje vezető kontaktusrésszel áll szemben, anélkül azonban, hogy ezzel érintkeznék és viszont. A lengethető (F, G, H) kart egyik végállásba a (3) tekercsrugó vezeti vissza, míg a másik végállásba való kilendítése a(K) elektromágnes révén történhetik,melynek fegyverzetét a nevezett karnak (H) része képezi.Ezen (K) elektromágnes tetszőleges (P) áramforrásnak áramkörébe van iktatva, oly módon, hogy annak zárása vagy megszakítása az (L) kulcs vagy megszakító vagő esetleg a betűmutatós távíró-gépeknél alkalmazotthoz hasonló szerkezetű billenttyű segélyével, az alkalmazásnak megfelelő időközökben, tetszés szerint eszközölhető. A mótor hajtására rendelt áram vezetésére az (M, N) huzalok szolgálnak. Ezen áramkör zárása egyrészről közvetetlenül a motorhoz csatlakozó egyik (M) vezeték, másrészről azonban a (C) kommutátor-dob és az (F, G, H) kar közvetítésével történik, mint ez az 1. ábrán világosan látható, Az (N) vezeték egy (n) csúszókeféhez van kapcsolva, mely utóbbinak közvetítésével a vezető-kapcsolat a (C) dobnak fém részei és a (D, D) vezető-kontaktusrészek között állandóan föntartatik. Az (F, G) villaágaknak keféi viszont egy közös vezeték révén az (A) motornak másik sarkával vannak összekapcsolva. A szerkezet működése a következő: Midőn az (F, G, H) horgony az 1. ábrán föltüntetett nyugalmi állásban van, vagyis a (K) elektromágnes reá vonzást nem gyakorol, (F), karnyúlványa a (C) kommutátordobnak egyik szigetelő (E) kontaktusrészével áll érintkezésben. Ennél az állásnál az (A) motorhoz áram nem juthat, mivel az (M, N) vezetékek áramköre meg van szakítva. Ha azonban az (L) kapcsoló, vagy más alkalmas közeg segélyével a (P) áramforrásnak áramkörét a (K) elektromágnesen á zárjuk, ez utóbbi az (F, G, H) horgonyt magához rántja, miközben ennek (F) ága a (C) dob kerületétől eltávozik, míg ugyanakkor a másik (G) ága a dob fölületéhez fekszik s eközben érintkezésbe lép azon vezető (D) koutaktusrésszel, amellyel előzőleg szemben állott (2. ábra). Ennek következtében az (M, N) vezetékek áramköre záratik az (A) motoron keresztül s ez utóbbi a hajtandó gépekkel vagy készülékekkel együtt forogni kezd. Mivel azonban a (C) dob a (B) tengellyel szilárd összefüggésben van, csakhamar egy szigetelő (E) kontaktusrész kerül a (G) villaág keféjével érintkezésbe (3. ábra), ezáltal a mótor áramköre megszakíttatik s így az forogni megszűnik. Hogy a mótor forgását ismét megkezdhesse, a (P) áramforrásnak a (K) elektromágnesen áthaladó áramkörét az (L) kapcsoló segélyével meg kell szakítapi, minek követkéz-