37781. lajstromszámú szabadalom • Vasúti fölépítmény

munkálása elesik és csupán a fecskefark alakú kivágásokat kell elkészíteni és a betéteket beerősíteni. A vasutak építésénél a talpfák gyakori alátömése, különösen az illeszkedési helyeken, gyakran igen körülményes volt, mivel a földet a talpfa mindkét oldalán el kellett távolítani. Ezen hátrány elkerülésére jelen találmány szerint az 5. és 6. ábrában látható módon a (b) alátétlemez és a (c) sín közé még egy a sínhez merőleges irányban eltolható (d) faéket helyezzük, mely előnyösen keményfából készült és a (b) lemezen ennek kiálló szélei között vezettetik, rögzítésére pedig az erős (e) szorítólemezek és a talpfacsavarok meghosszabbítása gyanánt is készíthető (f, f) csavarok szolgálnak. A sín sülyedését ilyképen azonnal korrigálni lehet azáltal, hogy a két (f, f) csavart kissé meglazítjuk, az éket beverjük és a csavarokat ismét megszorítjuk. A széles talpfa ágyak, hacsak némileg jól vannak ágyazva, különben is csak csekély mérvben sülyedhetnek és a sülyedés kiegyenlítése legföljebb évek múlva válik szükségessé úgy, hogy a pályaőr évekig jókarban tarthatja a pályát. Különösen előnyös ily ékes ágyazásnak az illeszkedési helyeken való alkalmazása, amidőn is az illeszkedési talpfákat lehetőleg közelítjük egymáshoz és a sínek végeit kissé magasabbra ágyazzuk, mint a sín többi részét, amit az ékek segélyével könnyen elérhetünk, miáltal a vonat éppoly simán fog az illeszkedési helyen átmenni, mint akkor, amidőn a sínvégek még nincsenek lekoptatva. A sínvégeknek magasabbra való ágyazását a sínek lefektetésekor már most is alkalmazzák, azonban ez nem tartható fenn, mivel különben folytonos alátömés válnék szükségessé, ami ismét a talpfák ágyazására szolgáló anyagot hátrányosan befolyásolná. A 7. és 8. ábrában a találmány tárgyát képező sínkapcsolás oldalnézetben és keresztmetszetben van föltüntetve. A két (g) talpfát két (h) keményfa-alátét segélyével kötjük össze egymással és ezeken fekszik az illeszkedési hely. A két (d) faék közvetlenül a sínvégek alatt egymás mellett van elhelyezve úgy, hogy az ékek megfelelő beállításával a pályaőr állandóan és könnyű szerrel föntarthatja a sínvégek magasabb ágyazását. Ajánlatos emellett vegyes fölépítményt használni, melynél az illeszkedési talpakat vasból, a többi talpakat pedig fából készítjük. Az illeszkedési hely, mely csupán a sín végén van aláékelve, mégis lebegő kötés gyanánt nyugszik a (h) hídon, mert ez a vonat keresztülhaladása alkalmával rugalmasan behajolhat. Ha a sínvégeket kissé magasabban tartjuk, a végek elkopása ki van zárva és a pálya állandóan sima marad. Ezen nagy előny mellett a kapcsolófák számára szolgáló szögvasak és hasonlók alkalmazásából eredő többköltség alig jöhet tekintetbe. Ha tehát a föntiekben a sín ágyazása megjavíttatott, még magát a sínt is úgy kell szerkeszteni, hogy ugyanazon élettartammal bírjon, mint a talpfa. Ezt azáltal érjük el, hogy az alsó sínt ott, ahol kopás nem történik, úgy szerkesztjük, hogy csupán a kopásnak alávetett részt kell kicserélni. Ezen alsó sín tehát, amint a 9. és 11. ábrában látható, megfelelően erősen és pedig a jövendő legerősebb igénybevétel tekintetbevételével kell megszerkeszteni úgy, hogy a fönt leírt tartós és mindenekelőtt szabályozható alátéten ágyazva, rendkívül hosszú ideig fekve maradhat és csupán az alsó sínnel összecsavarolt vagy összeszögecselt sínfejet kell kicserélni. A sínfej emellett egyrészű (9. és 10. ábra) vagy kétrészű (11. és 12. ábra) lehet, amidőn is a sín alsó részének és a fejnek, ill. a fej két részének illeszkedési helyei váltakozva következnek egymásra. A 9. ós 10. ábrabeli foganatosítási alaknál a futósínt, ha egyik oldalán elkopott, megfordíthatjuk és újból használhatjuk. A 11. és 12. ábra szerinti foganatosítási alak pedig azon előnnyel bír, hogy az illeszkedési hézag teljesen át van hidalva és hogy a kerék pályája egyáltalában nincs megszakítva. Végül fölemlítendő, hogy a célszerűen lehetőleg kemény és ellentálló anyagból álló sínfejnek a 9. és 11. ábrában látható síntalppal való összeköttetése különféle mó-