37698. lajstromszámú szabadalom • Kelme- vagy fehérneműmángorló
— 2 — csolatban áll, mely az alsó végével az (a) állványon forgathatóan elrendezett (n) tengelyen megerősített (o) excentertáresával van összekötve. Az (n) tengely másik végén is el van látva egy (o) excentertáresával; e két excentertárcsán egy-egy, az állványban vezetett, függélyesen eltolható (p) nyomódarab nyugszik, mely két utóbbi a külön (r) csúszkában forgathatóan ágyazott (d) hengert tartja. A (p) nyomó és (r) csúszka között vagy egy-egy (s) spirálrúgó vagy (amint pontozva van rajzolva) közös kettős (t) lapos rúgó van elrendezve. A gép működése a következő: Miután a fölső (b) hengerben megerősített, úgynevezett etetőasztalra helyezett (i) szövetet egyenletesen megraktuk fehérneművel, lenyomjuk a (k) beiktató emeltyűt és a lendítő kereket forgásba hozzuk, miáltal a fehérneműdarabok az (i) szövettel együtt egyenletesen és simán ráfeküsznek és rágöngyölődnek a (k) hengerre. Az emeltyű lenyomása által, mint a rajzon pontozva ábrázolt helyzetben (3. ábra) látható, az alsó (d) hengert a fölső (b) hengerhez szorítjuk és az (f) hajtókereket egyidejűleg bekapcsoljuk a (c) fogaskerékbe, míg az emeltyű eleresztésekor az alsó henger önsúlyánál fogva azonnal lesülyed és ezáltal a hajtókerék automatikusan kiiktatódik. A kimángorolt fehérneműt a mángorló szövetének az etetőasztalra való egyszerű visszahúzása által levehetjük és új mángorlandó árút rakhatunk azonnal helyébe. SZABADALMI IGÉNY. Kelme- vagy fehérnemű-mángorló, melynél az egymáson fekvő két henger egymástól eltávolítható és egyidejűleg a hengerhajtás kiiktatható, azáltal jellemezve, hogy ez a két művelet egy egyetlen (k) emeltyűvel hajtható végre, mely emeltyű egyrészt egy (1) vezeték közvetítésével az (f) hajtókereket elállító (h) emeltyűvel, másrészt egy másik (m) emeltyűvel van összekötve, mely utóbbi a hengerek elállítására szolgáló (o) ex-1 centereket mozgatja. (1 rajzlap melléklettel.) PAU.A*. RÉSZVÉNY , ARRAFIÁC NYOMDÁJA BUDAPCSTE*