37483. lajstromszámú szabadalom • Kettős borsajtó
mozgatható úgy, hogy ekkor a (k) fogaskerék egy vagy több foggal elfordíttatik. Az (r) emeltyű (rl, r2, r3, r4) emeltyűáttétel segélyével a (pl) ellenkilinccsel van összekötve úgy, hogy ezen kilincs a (p) kilincs mozgása alkalmával ugyanazon irányban forgatja a végtelen csavart. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Kettős borsajtó, jellemezve egy elfordítható (b) alzat által, mely két vagy több sajtoló kosár fölvételére szolgál és akképen rögzíthető, hogy váltakozva másmás kosár kerüljön a sajtoló köldök elé, mely rögzítés példaképpen az állványban alkalmazott (e) vájásokból és azokba belezökkenő és az alzaton alkalmazott (d) görgők által eszközöltetik. 2. A sajtoló köldök mozgatására szolgáló berendezés, mely két ellenkező csavarmenetű (a) orsóra ékelt (h) csigakerekekből és a közös (i) csigából áll, mely csigát a fogazott (k) keréknél fogva vagy forgattyúval vagy az (n) pofákba dugott (o) forgató rúddal, vagy pedig a (k) keréknek két ellenirányú fogazásába belenyúló (p és pl) kilincsek és az (r, rl, r2) stb. emelőkarok közvetítésével az (ol) mozgató rúd segélyével forgathatjuk, úgy azonban, hogy mindezen mozgató berendezések külön-külön is, de legcélszerűbben együttesen alkalmaztatnak, oly célból, hogy különböző erőkifejtésekkel lehessen sajtolni. (1 rajzlap molléklettel.) PAUAA nÉ8ZvéMYTÁR8A8Á0 NYOMDÁJA EUDAPCSTFN