37394. lajstromszámú szabadalom • Bunsen lángzó, főkép sűrített levegő számára
— 2 — réknek a külső lángzónához való nagyobb mértékű hozzáveaetésére van szükség. Eszközül a kívánt lángképződéshez szükséges, fönt vázolt föltételek létrehozására a lángzó keresztmetszetnek ismert, a láng visszacsapásának megakadályozására már javasolt és egyszersmind a keverést elősegítő szétbontását nagyobb számú csatornákra és egy lyukasztott kiáramlási süveggel való lefödését használjuk és pedig azon sajátszerű módon, hogy a betétet csatornácskáikból képezzük, melyeknek bősége a kerülettől a középpont felé csökken, továbbá hogy a süveget lyukakkal látjuk el, melyeknek bősége szintén a kerülettől szintén a középpont felé csökken. Ezáltal elérjük egyrészt, hogy a gáz jelentékeny eltérítést szenved a középponttól a kerület felé, melynek következménye a külső zónáknak gázzal való megfelelő gazdagítása és a lángzókeresztmetszet középső részében az áramlási sebesség megfelelő csökkentése, másrészt a kiáramlási süveg sajátszerű átlyukasztása által az exploziósebesség további csökkentésén kívül azt érjük el, hogy a keverék a külső lángrészhez tetemesen nagyobb mértékben vezettetik, mint a belső lángrészhez. Továbbá azáltal, hogy a csatornáknak csupán kis hosszúságot adunk, elérjük, hogy a keveréknek a csatornák falain való súrlódás folytán történő fékezése, valamint azon továbbító befolyás, melyet a lángzófejben egy forró testnek jelenléte az átütésre gyakorol, lehetőleg csökkenteni. A lángzónak font jellemzett berendezése által, a láng a 4. ábrán föltüntetett, hegyesen kihúzott alakot nyeri, a zöld mag igen vékony zónára korlátoztatik és a kiáramlási és exploziósebességek görbéi a (K L) (2. ábra), illetőleg (M N) (3. ábra) alakokat veszik föl. Célszerűen a lángzókeresztmetszetnek a leírt módon való két- vagy többszörös, hézaggal való szétbontását rendezzük el egymás fölött. Ezáltal a gáznak és levegőnek az egész lángzókeresztmetszeten való egyenletes eloszlását és rendkívül jó összekeveredését érjük el. A 4. ábrán a találmány tárgyának egy kiviteli alakja van bemutatva, melynél két elosztó betét nyert alkalmazást. E kiviteli alaknál (a) a gázfúvóka, (b) a keverő cső, a (c) légfcebocsátó nyílásokkal és az (e) kiszélesbített fejrésszel, mely egy átlyukasztott (d) kiáramlási süveggel van lefödve. Ez utóbbitól bizonyos távolságban két (f) és (g) elosztó betét van egy (h) hézag hagyásával egymás fölött elrendezve. A betétek pl. a 6. ábrából látható szerkezettel bírnak, mely szerint a lángzókeresztmetszet egyrészt koncentrikus köralakú (i il) falak által három zónába, másrészt (i3) sugárirányú hőfalak által szektorokra vannak szétosztva, mely utóbbiak (i4), ill. (i5) szekundér és terciér sugárirányú falak bekapcsolásával ismét zónákra vannak osztva. A lángzókeresztmetszet ily módon (i6) csatornák három zónájába van beosztva, melyeknek keresztmetszete és száma belülről kifelé növekedik. A gáznak a keverő cső közepéből ennek kerülete felé való eloszlásával egyidejűleg a csatornákban, miután ezek a benyomuló gáz és légkeverék csavarvonalalakú mozgását idézik elő, jó keveredés megy végbe, miután ezt követőleg az egyes áramocskák a csatornákból kilépve, a (h) térbe beörvénylenek, mikor is az örvények a lehető leggyorsabban szélességirányban kiterjeszkednek, rendkívül finomító utánakeverődés megy végbe. A keverési folyamatoknak a következő (f) betétben és ezen (f) betét és a (d) kiáramlási süveg között lévő (k) térben történő ismétlődése folytán az egész lángzókeresztmetszet ezen (d) kiáramlási süveg alatt rendkívül egyenletes finom keverékkel telik meg. A 9. ábrán látható diagramm a betétek hatását tünteti föl. A függélyes sraffozás a keveréknek ezáltal elért egyenletességét kívánja jelezni. Amint azt a 4., 10. és 11. ábrák mutatják, a (d) kiáramlási süveg (1) furatai a külső zónában bővebbek, mint a belső zónában, miáltal a legnagyobb hőfok fejlődése a legkülsőbb lángköpenybe van áthelyezve, azaz oda, ahol az például legkedvezőbben hat az izzó harisnyára. Az elosztó betét különböző módon lehet