37318. lajstromszámú szabadalom • Földfúró
idejuleg eltávolítja, hogy a fú a fiatal növénytől a táplálékot el ne vonhassa. Ezen szerkezet egy köpenyen megerősített (m) késből és az e mögött elrendezett , (n) simítóból áll. Utóbbi hasítok útján beállítható. A kés és simító le vehetően lehetnek elrendezve. A fúrót, ültető lyukak fúrásánál épúgy kezeljük, mint a közönséges földfúrókat. A fúrót zárt állapotban a két foganttyúnál megfogjuk, a földre helyezzük és megfelelő nyomás kifejtése és a fúrókanál alsó végén levő kanálalakú csúcsok irányában eszközölt forgatás közben, mely utóbbiak a fúrót csavarszerúen lefelé húzzák, a földrétegbe befúrjuk. Midőn a fúrólyuk bizonyos mélységet elért, a fúrót kihúzzuk, az (e) emeltyűt lenyomjuk ós a fúrót ily módon szétnyitjuk. A fúró belsejében levő föld ekkor magától kiesik és a növénynek a lyukba való beültetésére és begyöinöszölésére használható. Azáltal, hogy a lyuknak fala semmiféle komprimálásnak nem vettetik alá, ami tapasztalat szerint valamennyi, ezen célra | eddig használt szerszámnál bekövetkezik, gyönge gyökérzetű növény minden irányban szétterjeszkedhetik és jól kifejlődhetik. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Földfúró, mely hengeres pofákkal bíró - fogóból áll, jellemezve azáltal, hogy a hengeres pofák fölül egymást átlapolják, ezen átlapolás alapolás alatt ki vannak hasítva és alul rézsútosan befelé hajlított, kanálalakú csúcsokban végződnek, oly célból, hogy a fúrólyukból a föld a lyukfal természetes állapotának megtartása mellett eltávolíttassák. 2. Az 1 alatt igényelt fúrónak egy foganatosítási alakja, jellemezve egy, a fúrókanálon elrendezett a talajt a fúrólyuk körül az összes növényektől megtisztító (m, n) fünyeső által. (1 rajzlap melléklettej.) PALLA8 RÉeZV&lYTÁnSASÁO NYOMDÁJA BUOAPGeTGH