37253. lajstromszámú szabadalom • Eljárás ólommatricák puha alátéttel ellátott ólomlemezekből sajtolás útján való előállítására
sajtó nyomását hatásosabbá teszik úgy, hogy az ólomlevelek az eredeti minta legfinomabb mélyedéseibe is besajtoltatnak. Ha a fönt leírt eljárást nagyobb méretű tárgyak számára való matricák előállítására akarjuk alkalmazni, akkor szükséges lesz a kész matricákat merevíteni, nehogy az elektrolitikus fürdőben és egyáltalán a további kezelésnél elhajoljanak. E célból, — miután a lemezt a fönt említett módon a mintamatricába besajtoltuk, — a mintán még rajtafekvő lemezre körülbelül 1 mm. vastagságú merevítő ólomlemezt ragasztunk a fönti ragasztószerrel és a külső, vagyis a hátlapját szigetelő réteggel vonjuk be, mely legcélszerűbben aszfalttal bekent papirból áll. Ezen merevítő lemez hátlapjára még egy második, az előbbinél valamivel keményebb lapot fektetünk, pl. kéreg- vagy kartonpapirt, vagy effélét és az egészet még egyszer nyomásnak vetjük alá, melynél azonban a nyomásnak nem kell nagynak lennie, minthogy ezzel csupán a merevítő lapoknak a matrica hátlapján lévő emelkedésekkel való kötését akarjuk elérni. Ha azonban merevítő lemezt nem alkalmazunk, akkor a már kisajtolt háromrétegű ólomlemezre a fönt említett szigetelő papirt ragasztjuk, vagy más megfelelő szigetelő mázzal vonjuk be. Az ily módon előállított matrica segélyével már most ismert módon, galvanoplasztikai eljárással kliséket készíthetünk. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás ólommatricáknak puha alátéttel ellátott ólomlemezből sajtolás útján való előállítására,melyek magas nyomásminták galvanoplasztikai másolásához használtatnak, az által jellemezve, hogy az ólomlemez képlékeny masszával összeragasztott ólomlevelekből van összetéve. 2. Az 1. igénypontban védett eljárás ólommatricák előállítására, jellemezve azáltal, hogy az alakított matrica hátlapjára merevítés céljából a képlékeny massza segélyével egy sík lemezt ragasztunk. RALLAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN.