37243. lajstromszámú szabadalom • Eljárás élesztő konzerválására
vagy más ilyen anyagú tartányokat egy- # szerűen egy jól illő üveglemezzel is el lehet zárni, mikor is az összeköttetés helyét a már említett, jól tapadó papir- vagy vászon-szalaggal ragasztjuk be. SZABADALMI IGÉNY. Eljárás élesztő konzerválására, azáltal jellemezve, hogy az élesztőt, melyből a levegőt alkalmas módon már kiszorítottuk, sajtolóhengerből egy ehhez csatlakozó üveg-, porcellán-, vagy más ilyen anyagú edénybe úgy szorítjuk be, hogy az élesztőben még benn lévő, illetőleg a megtöltendő edényben foglalt levegő abból kiűzessék, mire az edényből kinyúló élesztőt beszorított dugó segélyével összeszorítjuk és az edény karimája, valamint a dugó karimája közti hézagot alkalmas ragasztóanyaggal bekent, alkalmas anyagból álló szalaggal hermetikusan elzárjuk azon célból, hogy az élesztő kedvezőtlen befolyásolásának elejét vegyük. MUA8 KESZVÉNYTALISASÁO NYOMDÁJA BUDAPESTÉN