37214. lajstromszámú szabadalom • Síkszitakeret
lyeaett szögletvas által létesített oldható kapcsolatot ábrázolja; a 6. ábra az egész síkszitakeret vízszintes metszete. Az (a) és (b) szitaszekrények belső sarkain a laza (c) szögletvasak, külső sarkain pedig a (p) sarokszögletvasak vannak alkalmazva. A (q) szögletvasak az oldalrészek között, ezekre merőlegesen eltolható (f) középrészre és az oldalrészek belső fölületére fekszenek, míg a (p) szögletvasak a szitaszekrények külső éleit fogják körülés az oldalrészek belső fölületén fekszenek. Hogy már most az oldalrészeket, a szitaszekrényeket és a középrészt egyetlen közéig segélyével lehessen egymás felé feszíteni, a következő berendezéshez folyamodtunk: A zárócsavar házzal ellátott feszítőcsavar a két oldalrészt külső végén oly módon köti össze, hogy ezek a szita harántirányában a szitaszekrényekre szorosan ráfekszenek. Az oldalrészek végein (k) sarúk vannak megerősítve, melyeknek (1 11) hasítékai vannak az (n) feszítőcsavarok kiemelésének megkönnyítésére. A (k) sarúknak belül (i) ékfölületei vannak, :a külső (p) szögletvasaknak pedig külső oldalukon megfelelő (o) ékfölületei úgy, hogy az (o) és (i) ékfölületek egymásra fekszenek. Ha a (p) szögletviasakat lenyomás vagy leverés által sülyesztjük, az (o) ékfölületeik a fix (i) ékfölületeken eltolódnak és így a (p) szögletvasak és ezekkel együtt a szitaszekrények is a középrész felé elmozdulnak és a belső (q) szögletvasak az (f) középrészre szorulnak. A feszítőcsavarok fejei az 1. és 2. ábrán látható (s) süvegekre fekszenek és így az oldalrészek szétfeszítését megkönnyítik. Ez a leírt megerősítési mód tehát lehetővé teszi, hogy a külső szögletvasaknál alkalmazott (o i) ékfölületek és a (k) sarúk segélyével az oldalrészeket a szitaszekrényekre szorítsuk és hogy ezeket az oldalrészekkel egységes merev egésszé egyesítsük. Lehetővé teszi azonban ez a megerősítés azt is, hogy az oldalrészek és szitaszekrények között a kapcsolatot, rendkívül egyszerű módon oldjuk meg, még pedig az (n) csavarok megeresztésével. A záró csavarházak megfelelő forgatásánál az oldalrészek végei szabadokká lesznek, tehát a szitaszekrénytől távolódnak. Egyúttal azonban a (p) szögletvasakat is eltávolíthatjuk az (i) ékektől, tehát a hosszanti kötést, is megoldhatjuk. SZABADALMI IGÉNY. A 35199. sz. törzsszabadalomban védett síkszitakeret egy foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a szitaszekrények a laza belső (q) szögletvasaikkal az (f) középrészre és a laza külső (p) szögletvasaikkal az oldalrészekre fekszenek és egyúttal a szitaszekrényeknek a középrészre és az oldalrészekre hosszanti és keresztirányban való rászorulását a (p) szögletvasak (o) ékfölületei útján biztosítják, mely ékfölületek az (i) ékfölületekkel ellátott, az oldalrészek végein alkalmazott (k) sarúkra fekszenek, úgy, hogy a (p) szögletvasak megeresztésével és lenyomásával a szitaszekrény 3-ket a középrész felé az (n) feszítőcsavarok útján egymás félé szorított oldalrészek között eltolhatjuk és az oldalrészeknek és szitaszekrényeknek hosszanti és harántirányban történő gyors megerősítését és megoldását biztosíthatjuk a feszítőcsavarok hosszának módosításával és ' a (p) sarokszögletek eltolásával. (2 rajzlap melléklettel.) «É3ZVÉ«T TIAA**." W-MTI*. DODA^T?16*