37205. lajstromszámú szabadalom • Gyermekkocsivá és hintaszékké átalakítható gyermekszék
tén belül számos változtatás is eszközölhető. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Gyermekkocsivá és hintaszékké átalakítható gyermekszék, azáltal jellemezve, hogy a lefelé előre görbülő és egymásai összekötött mellső lábak, valamint a lefelé hátragörbülő, ugyancsak egymással összekötött hátsó lábak forgathatóan Vannak a szék vázán megerősítve, és közel függélyes helyzetben (magasszék), továbbá domború felükkel lefelé fordított helyzetben (hintaszék) és homorú felükkel lefelé fordított helyzetben (gyermekkocsi) is rögzíthetők, mely utóbbi esetben a lábak a rajtuk ágyazott kerekekkel nyugoiszliak a földön. 2. Az 1. alatt igényelt szék egy kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a lábaknak közel f üggélyes helyzetben való rögzítésére a szék vázán alul rugók által lefelé szorított (n) karok vannak forgathatóan ágyazva, melyeknek (p) kivágásába a lábakat összetartó (f), illetőleg1 (i) rudak akasztódnak be. 3. Az 1. alatt igényelt széknél a (c) asztallapnak vízszintes tengely körül forgatható és vízszintes helyzetben rögzíthető alkalmazása. (1 rajzlap melléklettel.) »AILA* Részvám TÁFLSASÁN NYOMDÁJA re.