36491. lajstromszámú szabadalom • Gép hajtószíjak varrására

húzni, a tüt fölül ki kell szabadítani és azt egyidejűleg alul az (i) tartóban rögzíteni kell. Ez a (b) oszlopokon függélyes irány­ban eltolható tolóka elrendezése által esz­közöltetik, mely tolóka két egymáshoz ké­pest és a peczek mozgási síkjára rézsútos (x, y) fölülettel bír, melyek a tolóka eltolása alkalmával a (w) emelő segítségével fel és alá mozgathatók. Az (u és v) sínek legöm­bölyített végei a fölső, illetve alsó rézsútos fölületekre akkép támaszkodnak, hogy a fölületek függélyes eltolása esetén mindig a két sín egyike a tűtartóktól visszakúzatik, míg a másik egy rúgó behatása alatt azok­hoz közeledik. A 3. és 4. ábrákban a tű, mely a szíjba behatolt, fölső tartójában még rögzítve van, míg az alsóban még nincs rögzítve. Ha a rézsútos (k) fölületet a 3. ábrán látható pontozott helyzetbe hozzuk, akkor az (u) sín a (h) tartóktól visszahúzatik, úgy, hogy a (t) peczkek a fölső tűfillből kilépnek. Ezen folyamatnál azonban egyidejűleg a (v) sín. minthogy a fölülettől szabadon adatik, rúgó­hatás által ellenkező irányban mozgattatik, úgy, hogy a (v) sínen levő (t) peczkek az (i) tartókba behatolnak és azokban a tű alsó hegyét rögzítik. Ha most a (g) kereszt­gerendát lefelé mozgatjuk, akkor a (z) varró­szíj lefelé áthuzatik. Ha ez megtörtént, akkor az (1) szíjat egy öltéshosszal továb­bítani és azután az egész játékot fordított sorrendben ismételni kell. Ha t. i. a (g) keresztgerendát ismét fölemeljük, akkor a fölső tűhegyek átszúrják a szíjat és a (h) tartókba lépnek be, melyekben az (x, y) fölületek eltolódása által rögzíttetnek, míg alul önműködően szabadon adatnak. Hogy a rendszerint nem azonos hosszúságú varró­szíjak áthúzásánál megakadályozzuk, hogy7 egyik-másik elszakadjon, a tűbélés a 3. ábra szerint rugalmasan van ágyazva. Meg kell még jegyeznünk, hogy az (m) tű szíjaknak kézzel való varrására is használható. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Gép hajtószíjak varrására, az által jelle­mezve, hogy a fölül és alul hegyes tű a rajta megerősített varrószíjjal fölváltva fölülről lefelé és megfordítva a szíjon áthúzatik és a szíj minden öltés után lépésenkint tovább mozgattatik. 2. Az 1. igényben védett gép, az által jel­lemezve, hogy a tűk vezetésére a var­randó hajtószíj fölött és alatt föl- és le­mozgatható (h, i) tartók vannak elren­dezve, melyek köziil a fölsők a behe­lyezett tűket a szíj átszúrása után az alsóknak továbbítás czéljából átadják, hogy azután az alsó tartóknak ezután következő fölfelé mozgása alkalmával ismét fölvegyék és fölfelé áthúzzák. 3. Az 1. és 2. igényekben védett gép, az­által jellemezve, hogy az (m) tűk a tar­tókba behatoló végeiken (s) lyukakkal vannak ellátva, melyek a tűknek a tar­tókba való belépésénél a tartókban levő fúratok elé jutnak, minek folytán a tűket a tartókban a (t) peczek által rögzíteni és ismét szabadon adni lehet. 4. Az 1., 2. és 3. igényekben védett gép, azáltal jellemezve, hogy a tűk rögzíté­tésére szükséges (t) peczkek a tűtartók mellett elrendezett, rúgóhatás alatt álló (u, v) síneken vannak megerősítve, mely­sínek egymás fölé és a (t) peczkek irá­nyában hajlott két (x y) fölület fölhasz­nálásával a tűk mozgási irányára füg­gélyesen, ellenkező irányban eltolhatók, ami által - az egyik tűsor rögzítésének megszűnése alkalmával a másik egyide­jűleg rögzíttetik. (1 rajzlap melléklettel.) *KJLAS BÉS7VÍ*VTfcttn*<lÁG IVCsYQÁJA BUDAPE8TM.

Next

/
Thumbnails
Contents