35972. lajstromszámú szabadalom • Jeladó berendezés drótnélküli telegráfiához
— 422 — Többfázisú áramnak energiaforrás gyanánt való használata azonban még számos más, a következőkben fölsorolandó előnyt is von maga után. így a 2. ábrán első sorban is azt látjuk, hogy az (a, b, c, al, bl, cl) területek (kisülési időszakok) nagyságát három- vagy többfázisú áramnál a szikrapályák megfelelő megválasztásával akként lehet megszabni, hogy az egyes kisülési időszakok között bizonyos kisüléstől mentes időközök maradjanak, vagy hogy emez időszakok minden szünet nélkül kövessék egymást, vagy végül, hogy eme kisülési időszakok részben egymásba nyúljanak, tehát az utóbb jelzett két esetben a jeladó állandóan gerjesztve legyen, mi főleg a drótnélküli telefonia esetében fontos. Eltekintve attól, hogy a kisülések száma többfázisú áram esetében — mint azt föntebb leírtuk és mint az a 2. ábrán látható feszültséggörbéből is nyilvánvaló — tetemesen növekedik, a találmány tárgyát képező jeladó azért is előnyös, mert az adott idő alatt jóval több energiát sugározhat ki, mint az eddig alkalmazott berendezések, ami főleg akkor előnyös, mikor a jelvevő az átvitt energiára szólal meg. Tehát a föntebb leírt rendszer alapul vétele mellett alkalmas kapcsolási elrendezés is háromvagy többfázisú váltakozó áram használatánál nemcsak a telefonnal való lehallgatást gátolhatjuk meg teljesen biztosan, hanem az energiát is nagyobb távolságra vihetjük át, mint eddig, mert a kisúgárzott energia mennyisége is jóval nagyobb. A 2. ábrából ezenkívül az is nyilvánvaló, hogy a kisülések nagy száma miatt nem igen valószínű az sem, hogy Morsebillentyűvel épen akkor . adunk le valamely jelet, mikor a jeladó gerjesztve nincs. Ép így nyilvánvaló az is, hogy alkalmas kapcsolás esetében az egyes fázisokat külön-külön is fölhasználhatjuk egy-egy telegramm leadására, vagyis, hogy egyidejűleg több telegrammot adhatunk le ugyanavval a jeladóval anélkül, hogy ezek egymást befolyásolhatnák. Erre különösen előnyös lehet az, hogy a különböző fázisok által létesített hullámok hosszát megfelelő berendezések segélyével különbözővé teszszük úgy, hogy a különböző hullámhosszúságú hullámok által közvetített telegrammokat az áram fázisának számával egyenlő számú jelvevő berendezés vegye föl. Lehetséges továbbá a többfázisú jeladót hangolt jeladó gyanánt oly módon is kiképezni, hogy a különböző hullámhosszúságú hullámokat indító fázisoktól kiinduló jeleket ugyanaz a jelvevő vegye föl, mely a figyelembe veendő hullámhosszúságokra van hangolva, mikor ez a jelvevő a jeladó fázisai számának megfelelő számú berendezéssel, pl. relaisvel van fölszerelve, melyek a különböző fázisok által indított különböző hosszúságú hullámok hatása alatt egymás után indulnak működésnek és a telegrammokat mint eme különböző működésnek összegét jegyzik föl. Ily módon további biztosítékunk van a közvetített telegrammok jogtalan fölfogása ellen, minthogy majdnem lehetetlennek látszik a jelvevőnek az ismeretlen különböző hullámhosszúságú hullámokra való hangolása. A hangolt jeladót olyképen is ki lehet képezni, hogy több fázis állandóan gerjesztve van, a közvetítésre pedig csak egy fázis szolgál. Ha már most alkalmas berendezés segélyével a jeladásra időszakosan majd az egyik, majd a másik fázist használjuk, — mely fázisok által indított hullámok hossza ebben az esetben is különböző, — teljesen ki van zárva az, hogy a változó hullámhosszúságú rezgéseket fölfogják. Ebben az esetben a jelvevőberendezést ugyanígy képezzük ki, mint ahogy azt föntebb jeleztük, a jeladóberendezést azonban igen sokféleképen módosíthatjuk, anélkül, hogy evvel a találmány lényegét éríntenők. így pl. a 3. ábrán oly jeladó látható, melynél a mellékáramkörben a szikrapálya, kapaczitás és önindukczió van bekapcsolva^ míg egy másik önindukczió magába a jeladó áramkörbe van kapcsolva. Találmányunk szerint ugyanarra a jeladóra annyi mellékáramkör hat, ahány fázisa van a használt váltakozó áramnak. — így ha a 2. ábrának megfelelően háromfázisú áramot használunk a 3. ábrán látható jeladó gerjeszté-