35934. lajstromszámú szabadalom • Szövetekből egyes fonalak kihúzására szolgáló gép

lef elé mozgása közben most benyomul azon nyílásba, mely et a (12) előszúró tű a meg­előző löket alkalmával a szövetbe szúrt, miáltal más fonalak eltávolítása, mint a me­lyeket eltávolítani kívántunk; lehetetlenné válik, mihelyt a (12) előszúró tű és a (8) fonalkihűzó tű távolsága, megfelelő tekin­tettel a szövettovábbító szerkezet előreto­lódására és a szövésmintára, van beállítva. A (8) fonalkihúzó tű minden egyes fölemel­kedése alkalmával a kihúzandó fonalak új és új része tolódik előre a (48) szövetto­vábbító tuskók közvetítésével, miután e tüs­kék érdes fölületükkel a szövetet megfog­ják és miközben az ékalaJkú (50) tűlemez hatása alatt széttolódnak, kifeszítik. Az (50) tűlemez a (34) födőlemezen van elren­dezve és három lyukkal bír, melyek a három működő késnek, ill. tűnek felelnek meg. Ha a metszőszerkezet helyett a leírt szorító po­fát használjuk, a kihúzandó fonalakat apró darabokra kell szétvagdalni, mely czélraaz (52) kés szolgál (4., 5. ábrák). A gépnek ezen második kiviteli alakjánál, ha a mun­kát nem a szövet szélén kezdjük meg, ép úgy, mint előbb, a kihúzandó fonalak egyik végét a (13) metsző kés közvetítésével sza­baddá kell tenni. Ez után az (52) kés, mely a fűrészlapalakú (8) fonalkihúzó tű előtt mozog lefelé, a fonalakat bizonyos hosszú­ságú darabokra vagdalja szét, mire e fo­naldarabok az (50) tűlemez (63) fúratán keresztülnyomulnak. Mialatt a (8) fonal­kihúzó tű lefelé mozog, az (57) szorítópofa ezen keresztülnyomult fonaldarabokat az (50) tűlemezhez szorítja, úgy, hogy azok a szövet előre mozgása folytán abból kihú­zódnak, majd leesnek, mihelyt az (57) szo­rító pofa az (50) lemezt ismét elhagyja. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Szövetekből egyes fonalak kihúzására szolgáló gép, az által jellemezve, hogy az egyik, vagy mindkét oldalán fogazott, ékalakú (8) tű körívben lengő, vagy egyenes vonalban ide-oda mozgó, metsző vagy szorító szerkezettel úgy működik össze, hogy a tű a szövetből az eltávolí­tandó fonalakat kitolja, és a metsző vagy szorító szerkezet a tű- visszamoz­gása közben eltávolítja. 2. Az 1. pontban igényelt gép kiviteli alakja, az által jellemezve, hogy a (8) fonalkihúzó tű mögött ennek mozgásá­tól függetlenül működtethető (13) kés van elrendezve azon czélból, hogy a ki­húzandó fonalak egyik vége szabaddá le­gyen tehető. 3. Az 1. pontban igényelt gép metszőszer­kezettel bíró kiviteli alakja, az által jel­lemezve, hogy a (8) fonalkihúzó tű előtt ezzel együtt föl- és lemozgó (12) elő­szúró tű van elrendezve azon czélból, hogy a fonalakat a fonalkihúzó tű kö­vetkező beszúrásához előre széttolja. 4. Az 1. pontban igényelt gép szorítószer­kezettel bíró kiviteli alakja, az által jel­lemezve, hogy a (8) fonalkihúzó tű előtt a kihúzandó fonalakat darabokra vag­daló, czélszerűen beállítható (52) kés van elrendezve. 5. Az 1. pontban igényelt gép kiviteli alakja, az által jellemezve, hogy a (34) födőlemezben vezetődő (48) szövetto­vábbító tuskók előre mozgásuk közben széttolódnak, az által, hogy az ékalakú (50) tűlemez mentén csúsznak el ésvisz­szamozgásuk alkalmával a (34) födőle­mez nyílásának konvergáló szélei által ismét összetolatnak azon czélból, hogy a szövettovábbító szerkezet által beve­zetett szövet kifeszítve tartassák. 6. Az 1. pontban igényelt gép kiviteli alakja, az által jellemezve, hogy a kör­ívben lengő (25) kés a (21) késtengely által mozgatott (24) karon utánállítha­tóan van elrendezve és (30) rúgó segé­lyével az (50) tűlemezhez szoríttatik azon czélból, hogy sima metszőfölületet eredményezzen. 7. Az 1. pontban igényelt gép kiviteli alakja, az által jellemezve, hogy az egyenes vonalban mozgatott (35) kés vezetékekben mozgó (32) szánon után­állíthatóan van elrendezve. 8. Az 1. és 4. pontokban igényelt gép ki­viteli alakja, az által jellemezve, hogy a czélszerűen érdes fölülettel bíró (57)

Next

/
Thumbnails
Contents