35787. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés cserzőanyagoknak folytonos üzemben való kivonatolására
erősebbé váló kivonat végül az utolsó tartályból mint konczentrált kivonat jut >az (1) czentrifugába, hol a kivonat a farostoktól elválik és egyúttal le is hül, úgy hogy használatra alkalmas állapotban hagyja el a czentrifugát, és hogy azt külön lehűteni nem kell. Viszont a kilúgzott szilárd anyag a szélső bal tartályból az (i) czentrifugába jut, hol teljesen megszárad és honnan az (m) elvezető csövön át távozik, hogy tüzelőanyag gyanánt használhassuk föl. A föntebb fölsorolt okokon kivül a berendezés azért is előnyös, mert az edények nyitottak, tehát nem robbanhatnak föl és ezért hatósági engedély nélkül is fölállítható a berendezés. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás cserzőanyagoknak folytonos üzemben való kivonatolására, az által jellemezve, hogy a kivonatolandó anyagot a teleppé egyesített, nyitott kivonatolótartályok egyik szélső tartályába vezetjük be és innen folytonos üzemben az összes tartályokon átvezetjük, míg a telep másik szélső tartályába friss vizet vezetünk be, melyet a telepen a kivonatolandó anyaggal ellenáramban vezetünk át, úgy hogy az először a legnagyobb mértékben kilúgzott anyagon és azután fokozatosan kisebb mértékben kilúgzott anyagon megy át és mint kész kivonat hagyja el az utolsó, friss anyaggal telt tartályt. 2. Az (1) alatt védett eljárás foganatosítására szolgáló berendezés, mely több nyitott (a) tartályból áll és melyek közül mindegyik az egyik szomszédos tartálylyal a fölső végétől eme szomszédos tartály alsó végéhez vezető (c) cső és ebbe bekapcsolt (d) injektor útján van összekötve és egy belsejében elhelyezett (f) szállítócsőbe ágyazott (g) szállítócsigával van fölszerelve, mely a tartályban levő kivonatolandó anyagot a folyadékkal ellentétes irányban szállítja a szomszédos tartályba. 3. A (2) alatt védett berendezés egy foganatosítási alakja, az által jellemezve, hogy a teleppé egyesített tartálycsoport két végén egy-egy (i) illetve (1) czentrifuga van alkalmazva, melyek közül az (1) czentrifuga az ehhez vezetett kivonat tisztítására és hűtésére, a máik (i) czentrifuga pedig a kivonatolt anyag szárítására szolgál. *(1 rajzlap melléklettel.) 'MIM RÉSZVÉNY TÁFTBABAO NYOMOÁJA BUDAFESTBN.