35725. lajstromszámú szabadalom • Önműködő reklámkészülék
a golyó súlya folytán ismét lecsévélődik. Amint a zsinór a (13) oszlop és a (15) kartól fölszabadult, a helyén maradt (9) tengely forgását folytathatja, míg a zsinór ismét akadályra talál. Ezen akadályok száma szerint a (9) tengely forgása egy forgás alatt többször-kevesebbszer megszakíttatik és a tengely mindaddig nyugalomban marad, míg a föl- és lecsévélés befejeződött, azután mozgását ismét folytatja. Ha a (9) tengelyen pl. egy grammofonlemez vagy egy vízszintes tányér árúkkal vagy egy hirdetésekkel ellátott dob van fölhelyezve, akkor a szemlélő elé a lemez, az árúk stb. különböző oldalai bizonyos sorrendben hazatnak és minden megszakítás alkalmával elegendő ideig előtte nyugalomban maradnak. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Önműködő készülék reklámczélokra, az által jellemezve, hogy saját vagy idegen hajtómű által a kiállítandó tárgy elhelyezésére való függélyes tengely a tőle bizonyos távolságban lánczon vagy zsinóron szabadon függő egy vagy több súllyal együtt forgásba hozatik és emellett ezen mozgás időszakosan az által szakíttatik meg, hogy a forgás közben kifelé hajított súlyok lánczai, vagy zsinórjai akadálykép elrendezett egy vagy két oszlopon vagy rúdon föl- és lecsévélődnek, azon czélból, hogy a föl-és lecsévélődés ideje alatt a szemléltetendő tárgyat a szemlélő szeme elé nyu. godtan állíthassuk. 2. Az 1. igényben védett, reklámczélokra való önműködő készülék változata, az által jellemezve, hogy az a lemezbeszélő készülékkel akkép van összekötve, hogy a lemezbeszélő készülék motorja által a reklámkészülék tengelye is forgásba hozatik. 3. Az 1. igényben védett, reklámczélokra való önműködő készülék változata, az által jellemezve, hogy a készülék függélyes tengelye és az idegen hajtómű tengelye közötti kapcsolat a (4) bütyök és az (5) karral eszközöltetik. 4. Az 1. igényben védett, reklámczélokra valós önműködő készülék változata, az által jellemezve, hogy a készülék függélyes tengelyének és az idegen hajtómű tengelyének kapcsolása a (17) tömlő által eszközöltetik. (1 rajzlap melléklettel.) qÉ8ZvémTÁR8A8Áa NYOMDÁJA BUOAPBSTBK