35708. lajstromszámú szabadalom • Újítások dongaeresztőgépeken
tartók mozgását közvetlenül befolyásolják, mi mellett ezen vezetőlemezeket az (55) tengelynek megfelelő a gép másik oldalán elrendezett második tengely által működtetjük és mely a tapogatóemelő-szerkezet, vagy az (55) teugely által rúd- és emelőszerkezet, vagy más eszközök segélyével mozgattatik. Továbbá két pár vágószerszám helyett alkalmazhatunk csupán egy pár ily szerszámot is, mi mellett ezen szerszámpár a gép harántirányú függélyes középsíkjában lenne elrendezve és csupán csak egy sablon, vagy pedig mindkét oldalon egy-egy sablon szolgálna a megfelelő emelőszerkezet közvetítésével a szerszámtartók mozgat&ScirSs Ha a szerszámok ágyazásánál a legnagyobb pontosság kívántatik meg, hogy ezek a dongát a közepétől végig pontosan a szükséges szög alatt munkálják meg, úgy a szerszámtartók oldalirányú mozgásának befolyásolására előnyösebb a mozgó (69) keretre erősített vezetékekben mozgó csigákkal ellátott sablont alkalmazni, mely vezetékek és csuklók közvetítésével van a szerszámtartók fölső részével összekötve, mig súlyokkal terhelt emelők szolgainak a csigáknak a sablonhoz való szorítására, hasonlóan, mint ez a szerszámtartók alsó részére vonatkozólag a föntiekben le volt írva. Hogy a donga szélének egész hosszában az elméletileg helyes szög éressék el, ezen sablonoknak a szerszámtartók alsó végét befolyásoló sablonnal kell alakra nézve megegyeznie. A sablon vezetékeiben a (42) kar által összekötődarabok segélyével mozgatandó, mint ez a (35, 38) emelőkkel és a (33, 34, 37) csuklós részekkel kapcsolatban le volt írva, vagy pedig a szerszámtartók csekély oldalirányú párhúzamos eltolására valamely tetszőleges szerkezetet használhatunk, míg a fönt leírt szerkezet csupán a szerszámtengelyek ferdeségét állítja be és szabályozza. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Dongaeresztőgép, forgó késekkel, melynél a donga széleivel érintkezésbe hozott tapogatóemelőkúek a dongafa szélessége által megszabott eltolásakor a szerszámtartók a késekkel együtt és a szerszámtartókat vezető sablonok beállíttatnak, jellemezve az (53, 54) tapogatóemelőket hordó (48, 49) csúszódarabok és ezekkel a (46, 47) rudak segélyével összekötött (42) háromkarú emelő által, melynek harmadik karja a (41) rúd és a (40) emelő közvetítésével egy (39) tengellyel van összekötve oly módon, hogy a tapogatóemelőknek egymáshoz való közelítése, ill. egymástól való távolítása folytán ezen tengely elforgattatik és a vele (33, 34, 36, 37) rudak segélyével összekötött szerszámtartókat beállítja. 2. Az 1. alatt igényelt gép változata, jellemezve a szerszámtartókon forgathatóan megerősített (25,26,27,28) csigák és ezen csigák vezetésére szolgáló, a (22, 23) állványrészeken alkalmazott (29, 30, 31, 32) görbe pályák által, melyek úgy vannak alakítva, hogy a szerszámtartók bármely helyzetében a szerszámok a donga alsó lapjához képest ugyanazon magassági helyzetben vannak. 3. Az 1. alatt igényelt gép változata, jellemezve azáltal, hogy a (75, 76) sablonokat hordó (74, 78, 79) szánok (80, 81, 82) vezetékei, a (68) kerethez képest oly szög alatt vannak elrendezve, hogy a (75, 76) sablonok a (42) emelőtől nyert mozgásuk alkalmával emelkednek, vagy sülyednek és a sülyedés alkalmával a (104, 105) csigákra akként hatnak, hogy az ezen csigákkal a (102, 103) részek és (98, 99) szánok segélyével összekötött (95, 96) csuklós rudak közvetítésével, az ismert módon súllyal terhelt rudazat által állandóan egymásfelé szorított (18, 19, ill, 20, 21) szerszámtartók egymástól eltávolíttatnak. 4. A 3. alatt igényelt gép változata, jellemezve azáltal, hogy a (75, 76) sablonok ható fölületének legalsóbb széle a legkeskenyebb megmunkálandó dongának megfelelőleg egyenes, legfölsőbb széle pedig a legszélesebb dongaszélesség változásainak megfelelőleg van görbítve és hogy