35649. lajstromszámú szabadalom • Mótoros árammérő
tás Vail, az egyik fegyverzet a normálisnál nagyobb, a másik ennél kisebb sebességgel forog és a differencziáláttevés a vele kapcsolt (Z) mutatót mozgásnak indítja. Minthogy ezenkívül mindegyik fegyverzet tengelyére egy-egy állandó mezőben forgó korongból vagy más hasonló tagból álló fékberendezés van szerelve, világos, hogy az egyes fegyverzetek fordulatszáma a fegyverzetáramnak és a mező intenzitásának szorzatával egyenlő. Legyen a fegyverzetáram feszültsége (E) akkor a mező intenzitása az (E) feszültség és a (<J) pillanatnyi áramerősség függvényeinek algebrai összegével egyenlő és ha a két fegyerzet fordulatszáma (VJ illetve (V2 , C1 ; C2 , C8 , C4 ) pedig a mótorosárammérő állandói, akkor bármely pillanatban V^Ci E (C2 tí+C8 J) V,=C,. E (C2 E—C8 J) és Vx —"V3 =2 Cx Cs EJ=C\ EJ vagyis a két fegyverzet fordulatszámának különbsége minden pillanatban arányos az áramerősség és teszültség szorzatával, vagyis a motoros árammérő az áramfogyasztást mindig helyesen fogja jelezni. Feltételeztük fentebb, hogy a két fegyverzet elektromos, mágneses és mechanikai viszonyai teljesen azonosak, mely feltételt a gyahorlatban csak alig lehet teljesíteni, amennyiben a fegyverzetek csapágyaiban a súrlódás, továbbá a fékező mágnes mezejének intenzitása nem marad mindig állandó. Ezért gondoskodtunk a jelzett tényezők változásából származó hibák kiküszöböléséről, mely czélra egy önműködő, bizonyos számú fordulat után működésbe jövő és az áram irányát a (C) csévében megváltoztató áramforditó szolgál. Minthogy a többi csévében az áram iránya nem változik, a két (a) és (b) fegyverzet forgásiránya megváltozik és az (A) és (B) csévék ugyancsak ellenkező értelemben befolyásolják a fegyverzetek fordulatszámát, mint előbb, a számláló mű forgásiránya azonban változatlan marad, miről igen egyszerű megfontolások útján győződhetünk meg. Ha tehát az egyik vagy másik fegyverzet valamely okból lassabban forog, mint a itiásík, eZ a fegyverzet a számlálóművet az áramirány megfordítása után ellenkező értelemben befolyásolja, mint előbb, úgy hogy az esetleges hibák egymást kiegyenlítik. Az (1—3. ábrán) a jelzet áramforditó egy foganatosítási alakja látható, mely a (Z) számlálómű tengelyére ékelt kommutátor gyanánt van kiképezve, de természetes, hogy az áramforditót más módon is kiképezhetnék. Az (a) és (b) fegyverzet és a (C) cséve a (3. ábra) szerint lánczolatosan van egymással kapcsolva, bár igen természetes, hogy ezek párosával egymással párhuzamosan és a harmadikkal harmadikkal lánczolatosan is kapcsolhatók, de kapcsolható mind a három egymással párhuzamosan is. Lehetne továbbá az (A).es (B) csévéket, — melyek ugyancsak lánczolatosan vannak a rajz szerint kapcsolva, — párhuzamosan is kapcsolni, továbbá egy közös (C) csévehelyett két egymástól térbelileg elkülönített csévét, vagy a két (A) és (B) cséve helyett csak egyetlen közös csévét alkalmazni, vagy végül két fő- és két mellékáramkörbe kapcsolt csévét használni. A leirt kapcsolást akár egyenáram, akár váltakozóáram esetében használhatjuk. Ha a leírt mótorosárammérőt háromvezetékes rendszernél használjuk, az (A) és (3) csévéket egy-egy külső vezetékbe, as (a) és (b) fegyverzeteket és a (C) csévéc pedig lánczolafosan vagy egymással párhuzamosan a két külső vezeték közé kapcsolhat juk. Ez a kapcsolás szigorúan véve csakis akkor helyes, mikor a hálózat két felében a feszültség teljesen azonos, mi a gyakorlatban ki van zárva, de a gyakorlatban fellépő feszültségkülönbségek oly csekélyek, hogy azok az árammérő jelzését lényegesen nem befolyásolják. A következőkben azonban ely kapcsolást ismertetünk, mely a hálózat két fele között fellépő tetszőleges nagy feszültség különbségek esetében is elméletileg teljesen helyes eredményeket szolgáltat. (4. ábra). Ily esetben az előbb alkalmazott egyetlen mellékáramkörbe kapcsolt (C) cséve helyett
