35494. lajstromszámú szabadalom • Kombinált akciós és reakciós turbina rugalmas folyadékok számára
— 2 — nyomás. Hogy a csapágyak a tengelyirányú nyomás alul teljesen mentesíttessenek, természetesen még az is szükséges, hogy a futókerék két homlokfölületére egyenlő nyomás gyakoroltassék. Ezen czélból a (g) burkolat mellső oldalát ismert, módon kötjük össze a belsejéből kiinduló és a burkolat hátsó részébe torkoló (h) cső által a burkolat hátsó részével, úgy hogy a futókerék mindkét oldalán, aszerint, amint a turbina kondenzációval vagy gőzkivezetéssel a szabadba dolgozik, vákuum, illetve légköri nyomás uralkodik. A futókeréknek reakcziós része (cl, c2, c3) lépcsős testből áll és az első két lépcső két-két elől rövidebb, hátul hosszabb lapátcsoportot hord úgy, hogy három helyett öt lépcsőalakú részből áll. A második ábrabeli foganatosítási alaknál az akcziós (b) rész két, a reakcziós (c) rész felé csökkenő lépcsőből áll. Akcziós és reakcziós részek közötti átmenet helyén levő, a nyomás kiegyenlítésére szolgáló gyűrűs fölület az (el és e2) gyűrűs fölületekből áll. A turbina mellső és hátsó része közötti nyomást az üreges futókeréken át egyenlíthetjük ki. A 3. ábrabeli foganatosítási alak az egy lépcsős akcziós részt tünteti föl. A futókerék, valamint az irányító kerék átmérője a reakcziós rész elejétől kiindulva vége felé folytonosan gyarapodik. A futókerék, valamint az irányító készülék átmérői csökkenhetnének a turbina elejétől fogva és azután ismét növekedhetnének. Az első rész egészen a legkisebb átmérőig ez esetben akcziós rész gyanánt volna növekedő caapódással szerkesztendő, míg a második rész a 3, ábrabeli alakot nyeri. A csapágyak ily szerkezet mellett is mentesítetnek a tengelyirányú nyomás alól. A 4. ábra az irányító lapátok és a futókerék teste közötti úgynevezett labyrinthtömítést tünteti föl és czélja az, hogy a gőznek a nevezett két rész között való átnyomulását meggátolja. A labyrinttömítést a turbina különböző nyomású helyei között vagy a turbina és a külső légkör között is czélszerü alkalmazni. E turbina bármely foganatosítási alakjánál a reakcziós lapátok tetszőleges alakúak lehetnek; a reakcziós részben mindig keletkezik a futókerék testére ható tengelyirányú erő, már azon okból is, mivel a fútókerék átmérője a gőzbeömlés irányába növekszik. Jelen találmánynál a lapátok alakja tehát fontossággal nem bír az elérendő czélra való tekintettel, mivel csak a futókerék és az irányító készülék kölcsönös helyzete, tekintettel az átáramló hajtóközegre, bír fontossággal. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Kombinált akcziós és reakcziós turbina rugalmas folyadékok számára, az által jellemezve, hogy az akcziós rész a folyadék beömlési nyílásával, a reakcziós rész pedig az akcziós résszel áll kapcsolatban és hogy az akcziós rész oly alakú, mely mellett csak igen csekély, a fútókerékre tengelyirányban ható nyomások jöhetnek létre, jellemezve továbbá az által, hogy az akcziós és reakcziós részek közötti átmenet helye a folyadék nyomásának fölvételére szolgáló fölületet képez, mely úgy van méretezve, hogy reá az akcziós részből a reakcziós részbe hatoló folyadék által gyakorolt nyomás egyenlő, de ellentétes irányú a teljes ütödésű reakcziós részben létrejövő tengelyirányú nyomással. 2. Az 1. igénypont alatt kombinált akcziós és reakcziós turbina egy példaképem foganatosítási alakja, az által jellemezve, hogy a nyomást kiegyenlítő fölületek tetszőleges számú, a turbina tengelyére merőleges lépcsőfokból állnak. 3. Az 1. igénypont alatti kombinált akcziós és reakcziós turbina egy példaképem foganatosítási alakja, az által jellemezve, hogy az akcziós rész átmérőjének a reakcziós rész felé való folytonos csökkenése által nyújtja a folyadéknak a nyomást kiegyenlítő fölületet. 4. Az 1. igénypont alatti kombinált akcziós és reakcziós turbina egy példaképeni foganatosítási alakja, az által jellemezve,