35413. lajstromszámú szabadalom • Készülék megnyújtható gáznak égést tápláló gázzal való keverésére

— 3 — csökkenteni, úgy hogy az állandó marad. | Az égés tehát a kígyócső belsejében min­den káros hatás nélkül folytatódik, csak­hogy a hűtőedény vize gőzösíttetik. A for­raszcső ekkor nem működik tovább, mert ide csakis elégett gázok jutnak. A munkás ekkor az (1) és (2) csövek nyílásait elzárja és ezeket csak akkor nyitja meg ismét, miután a kígyócsőben a láng kialudt; a forraszcső végén kiáramló gázkeverék ezután újból meggyújtandó. A jelen találmány tárgyát képező készü­lék tehát teljesen beszünteti a bevezetés­ben említett hátrányokat, nevezetesen a lángzó fölmelegedését a forraszcső meg­| rongálódását, a kaucsuktömlő meggyúladá­sát és a munka fennakadását. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Készülék meggyújtható gáznak égést tápláló gázzal való keverésére, jelle­mezve egy kívülről hűtött és ennek kö­vetkeztében a befelé csapódó lángot ki­oltó keverő tartály által. 2. Az 1. alatt igényelt készüléknek egy fo­ganatosa tási alakja, jellemezve egy (4) hűtőben elrendezett (3) kígyócsőből ké­pezett keverő tartály által, melynek tér­fogata olyan, hogy az azon átáramló gázoknak elégése még magában a ke­verő tartályban mehet végbe. (1 rajzlap melléklettel.) PAUM RáuviNYTÁRSASÁO NYOMDÁM BUOAraSTfih.

Next

/
Thumbnails
Contents