35223. lajstromszámú szabadalom • Eljárás a kőszéngáz tisztításakor képződő melléktermékek desztillálás nélküli kiválasztására
savat kivonhassuk. Ha a marómészt fölös mennyiségben alkalmaztuk, akkor gipsz (kénsavas mész) is válik ki s a víz gazdagabb lesz maró ammóniákban. A folyadékot a csapadék leülepedése után tisztára lefejtjük s újból a friss gáz mosására használjuk föl, melyből a folyadék ismét az összes kénhydrogént, valamint szénsavat és cyanvegyületeket kivonja, minek megtörténtével a folyadékot ismét a föntebbi kezelésnek vetjük alá. A szén folytonos lepárlása következtében mindig több gázvíz képződik. A mosásra szükséges mennyiségen túli fölösleget elkülönítjük. Ha már annyi víz van jelen, hogy földolgozása kifizeti magát, akkor a vizet azon tartányba vezetjük, mely a föntebb említett mésziszapot tartalmazza, azután még annyi gipszet (égetetlen földgipszet vagy vegyészeti gyárakból származó hulladék gipszet) adunk hozzá, hogy a gipszben levő kénsav az összes ammoniákot megköthesse, miközben a folyadékot kavarjuk és pedig legczélszerűbben lehetőleg korommentes tűzgázok átfuvatása által, hogy az esetleg szabadon levő ammoniákot az ezen gázokban levő szénsav karbonáttá alakítsa át. Körülbelül két órai kavarás után a kénsav és a szén lepárlásánál föllépő vagy másként képződő erős savak (pl. sósav vagy rhodanhydrogénsav) az összes ammoniákot megkötötték. Most a folyadékot megszűrjük, a mésziszapot eltávolítjuk s az így kapott ammoniáksóvizet külön tartányban összegyűjtjük. Ennek egy részét a gáz mosására használjuk föl, másik részét pedig ólomüstökben befőzzük és a képződő sókat trágyasók gyanánt alkalmazzuk, miután e rhodanammoniumot, mely külön is értékesíthető, belőlük kilúgoztuk. A föntebb említett, a gázvíznek vasvitriololdattal való keverése után kapott maradékot kb. 35 %-os kénsavban oldjuk föl, és pedig annyi kénsavban, amennyi az összes kénhydrogén kiválasztására szükséges. Ez utóbbi egy csőbe vezethető, mely három egyenlő nagy, azonban megfelelően szűkebb csőre oszlik, illetve három egyenlő nagy nyílással bír. Az ezen nyílások egyikén kilépő kénhydrogént meggyujtjuk, úgy, hogy az ennek elégésekor képződő kénessav az el nem égett kénhydrogénnel keveredik s eközben a tiszta kén kiválik. A kénsavval való föloldás alkalmával kapott folyadékot megszűrjük és vashulladékokkal állni hagyjuk, hogy friss vasvitriol helyett használhassuk föl, míg az ezen szűrésnél képződő maradékot újabb 35—40 %-os kénsavmennyiséggel kb. V* óra hoszszáig, ólomüstökben kb. 110° C hőfokra hevítjük, lehűtés után pedig megszűrjük s a savat, mely vasat és egyéb tisztátalanságokat tartalmaz, újbóli alkalmazás czéljából kiválasztjuk, míg a kapott maradékot ismert módon vérlúgsóvá és berlini kékké dolgozzuk föl. Ezen utolsó, kénsavval való kezelésnél a magas hőmérsék betartása fontos, mivel az átalakulás alacsonyabb hőmérséknél nem megy olyan simán és tökéletesen végbe. Ha gyöngébb savakat akarunk alkalmazni, akkor magasabb nyomásra és zárt készülékekre van szükség, ami az eljárást ismét költségessé teszi. Ha ezen föltételeket betartjuk, akkor több berlini kéket kapunk, mint az eddigi eljárásokkal, mivel ekkor a berlini kéken kívül más cyanvegyületek is, melyek eddig veszendőbe mentek, szintén berlini kékké alakulnak át. SZABADALMI IGÉNY. Eljárás a kőszéngáz tisztításakor képződő mellékterményeknek desztillálás nélküli kiválasztására és értékesítésére, jellemezve az által, hogy 1. a gázvizet fémvegyületekkel vagy oxidáló szerekkel, azután pedig a csapadéktól elkülönítve, földalkali-vegyületekkel kezeljük oly czélból, hogy desztillálás alkalmazása nélkül maró ammoniákos folyadék keletkezzék, mely a gáz tisztítására vagy ammoniák8Ók előállítására használható föl; 2. az 1. pont szerinti kezelésből eredő csapadékot kénsavval kezeljük oly czélból, hogy az összes kénhydrogén föl*
