35003. lajstromszámú szabadalom • Eljárás gőzszénsavgépek szénsavának sűrítésére
- 2 -szívócsöve felé vezettetik. Ez utóbbi (i) csövön keresztül atmoszférikus levegőt szív és azt a szénsavval együtt (k) csövön keresztül és a (kl k2) kígyódzó csövön át egy ismeretes (d) levegőcsöppfolyósító készülék fölső terébe nyomja. Az alatt, míg a levegő és a szénsavgáz a kígyódzó csöveken keresztülhaladnak, melegülklet a csöppfolyós levegőnek leadják, mely a (d) készülék három alsó terében foglaltatik. Ez alatt a csöppfolyós levegő ezekben elpárolog. Mint ismeretes, a háromféle gáz, melyből a levegő áll, elgőzölögtetés közben majdnem tisztán szétválasztható. Először 195°-nál a nitrogén, azután — 181°-nál az oxigén párolog el, míg a saénsav szilárd halmazállapotban kiválik. Eklkor az(m) szelepeken keresztül a nitrogént a szabadba bocsátjuk. Miután ez utóbbi elpárolgott, az (m) szelepeket zárjuk, és az (n) szelepeket nyitjuk. Most az oxigén párolog el, és az (o) csöveken keresztül az (e) gyűjtő és a (c) gőzfejlesztő felé áramlik. Miután ily módon mindkét gáz elpárolgott, a visszamaradt szénsavat eltávolítjuk. Ezen három alkatrésznek egy tartánysorozatból való nem egyidejű, hanem egymásutáni elvezetése által az oxigénfejlesztésnek, illetve szénsavkondenzációnak szakadatlan folyamatát állítottuk elő. "A (t) csövön keresztül az alsó tereket sorjában úgy, ahogy azok kiürülnek, újra megtöltjük. SZABADALMI IGÉNY. Eljárás gőz-szénsavgépek szénsavának sűrítésére, melynél a szénsavat az elpárologtatott csöppfolyós levegőből előállított oxigén elégetése által nyerjük, míg a csöppfolyós levegő, ismeretes módon, atmoszférikus levegő lehűtése által állíttatik elő, jellemezve az által, hogy a kondenzálandó szénsavat a csöppfolyósítandó levegővel egyidejűleg, a hűtőfolyamatnak vetjük alá, miáltal a szénsav a csöppfolyósítás után bekövetkező elgőzölögtetés alkalmával szilárd halmazállapotban csapódik le. (2 rajzlap melléklettel.) •«uu RÉMI/4nytáMAAAG NYOMOAJA BUMMttt*