34541. lajstromszámú szabadalom • Eljárás wolframból vagy molibdänből elektromos izzólámpákhoz való izzótestek előállítására

- 180 Azon reakciófolyamatok elérésére, me­lyeknél a szén wolframmal helyettesíttetik, föltétel az oxychlorid fölöslege, igen kevés szabad hydrogén jelenléte és a szénszál magas hőfoka. Hydrogénfölösleg és a szál igen csekély hőfoka esetén a másik, ismert reakció megy végbe, azaz melynél az oxychloridot csak maga a hydrogén redukálja, anélkül, hogy a szén reakcióba menjen. Molybdánnél a reakciók teljesen analóg módon folynak le. Hogy már most a találmány szerinti izzó­testeket állítsunk elő, edényben (legczél­szerűbben üvegedényben), melybe a szén­szálat tesszük, wolframoxychloridot gőzö­lögtetünk el, miközben igen lassú áramlásban I hydrogént vezetünk keresztül az edényen, i A szénszálat most elektromos áram keresz­tülbocsátásával világos vörös izzásba hoz­zuk, mikor is a föntemlített folyamat, azaz a wolframnak a szén helyébe lépése megy végbe. Ha szén teljesen fölemésztődött, ille­tőleg wolframmal helyettesíttetett, a wol­fram, egyedül a hydrogén által redukál­tatva, lecsapódik a szálra, amit az ellen­állásnak hirtelen bekövetkező és folylonos csökkenésén lehet fölismerni. Most van itt az idő, hogy a hydrogénáramot erősbítsiik és ezzel a fém egyenletes lecsapódását és ellenállásának kiegyenlítődését érjük el. Az ellenállást tehát itt a szénszálak kezelésé­hez hasonló módon tetszőlegesen szabá­lyozni lehet. SZABADALMI IGÉNY. Eljárás wolframból vagy molybdanből elek­tromos izzólámpákhoz való izzótestek előállítására, az által jellemezve, hogy szénszálat a wolfram, illetőleg molybdan oxyhalogénvegyületeinek gőzében, kevés szabad hydrogén jelenlétében, elektro­mos áram keresztülbocsátásával magas hőfokra hevítünk, mikor is a szén tel­jesen wolframmal, illetőleg molybdánnél helyettesíttetik. RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOVDAJA eUOAHESTe*

Next

/
Thumbnails
Contents