33678. lajstromszámú szabadalom • Gőzfejlesztő berendezés

_ 3 -falakkal való érintkezésük folytán teljesen | elégnek, megosztják. Ezáltal füstmentes el­égetést érünk el, a mit még az is elősegít, hogy a kazán kiképzése és berendezése olyan, hogy lehetőleg mély tűzhelyet alkal­mazhatunk. A tápvizet a fölső csőszekrénybe (17)-nél bocsátjuk be (1. ós 2. ábra), mely víz ezt a szekrényt a szükséges magasságig tölti meg. Ez a magasság, mint említettük, a gőzveze­tékek fölső széle alatt ér véget, úgy. hogy a csövek mindig csak részben vannak vízzel megtöltve. A víz azután a (18) összekötő csőcsonkon át a második csőszekrénybe, innen a (19) csőcsonkon át a következőbe folyik s i. t., míg a legalsó szekrény meg­felelő módon meg nincs töltve. E legalsó szekrényen van a vízmutató cső is elren­dezve. Ennek a táplálásnak előnye legelőször is az, hogy az egyes szekrények táplálását egy vízszínmutató cső, vagy pedig egy ezen szekrény megfelelő tápcsőcsonkján elrende­zett csap segélyével könnyen ellenőrizhetjük. Főelőnye azonban az, hogy fokozatos víz­tisztítást érünk el. A vizet ugyanis először a fölső csövekbe bocsátjuk be, a hol a hő­mérséklet a legalacsonyabb. A mélyebben fekvő csövekben azután a víz fokozatosan növekedő hőmérsékletnek lesz kitéve, úgy, hogy a vízben levő tisztátalanságok és ka­zánkő a fölső csövekben rakódnak le s így a víz előtisztítás után jut az alsó, tűzcsövek­nek nevezett csövekbe, melyek ennek követ­keztében kazánkőlerakódás ellenében lehe­tőleg meg vannak védve. Könnyen beláthatjuk, hogy a kazánban lévő gőz mennyisége a (10) gyűjtő csekély térfogata daczára igen tetemes lesz, mint­hogy ez a gőz nemcsak a gyűjtőben, hanem a csövekben és csőszekrényekben lévő gőz­ből is áll. Azonkívül a csövek ép úgy mű­ködnek, mint a forrcsövek; az elgőzösítés gyorsan és erélyesen történik és a fejlődő gőz akadálytalanul eltávozhat. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Gőzfejlesztő berendezés vízszintes vagy közel vízszintes csövekkel, az által jelle­mezve, hogy azok csak részben vannak vízzel megtöltve úgy, hogy fölső részük tartalmazza a gőzt, jellemezve továbbá az által, hogy az említett csövek soron­ként egy, a fejlesztett gőzt fölfogó cső­szekrénnyel állanak összeköttetésben. 2. Az 1. alatt védett gőzfejlesztő berende­zés egy kiviteli alakja, az által jelle­mezve, hogy a csövek egy vagy több csőszekrénnyel, ezek pedig egymás közt vannak összekötve, mikor is e csőszek­rények egymás fölött lehetnek elren­dezve és az azokban összegyűlt gőz bellii vagy kívül elrendezett gőzvezeté­kek segélyével az egyik szekrényből a másikba vezettetik, mindaddig, míg a gőzgyűjtőbe nem jut. 3. Az 1. és 2. alatt védett gőzfejlesztő be­rendezés egy kiviteli alakja, az által jellemezve, hogy a csövek vízmentes részei tűzálló födelekkel vannak meg­védve, melyek a gázok elosztását és füstmentes elégését idézik elő. 4. Az 1., 2. és 3. alatt védett gőzfejlesztő berendezés egy kiviteli alakja, az által jellemezve, hogy a tápláló berendezés akként van kiképezve, hogy a hideg víz a leghidegebb csövekbe lép be és lefelé haladásánál fokozatosan fölhevíttetik, miközben a tisztátalanságok lassankint leülepednek, hogy ily módon az alsó, forrcsöveknek is nevezett csövekben a kazánkő képződése elkerültessék. (3 rajzlap melléklettol.) • *•> RÉSTM**YTARSA«ÁO HYOMQÁJA RUDAPEST6*

Next

/
Thumbnails
Contents